rátótiáda

TARTALOM

ravatalozás

ravatal

a maga házában siratásra és búcsúvételre kiterített halott „hidegágya”. A háznak mindig főhelyén, az asztal helyébe állítják, lábbal az ajtónak. Vidékenként eltérően, istállói dikóra, mosószékekre, ravatalozó padra stb. építik. Magassága a siratás módjával függ össze: ahol körülvéve siratják a halottat – mint a legtöbb helyen –, ott alacsony, 70–80 cm magas, ahol azonban állva siratnak, így a keleti magyar népcsoportoknál, olyan magas, hogy még kis padra is fel kell lépnie annak, aki látni akarja a halottat. A ravatalnak vannak állandó elemei és olyanok, amelyek vidékek s a halott neme, kora, társadalmi helyzete szerint változnak. A halott alatt szalma van ponyvában vagy keskeny szalmazsákban. Ezen egy sima lepedő. Fejtől erre terítenek mindkét oldalt egy földig érő hosszú kendőt (→ fejkendő) (Erdély), vagy díszes párnatakarót (alföldi ref.-ok). Elejére és két oldalára ezután → halottas lepedőket, abroszokat terítenek, egy-egy oldalra hármat-négyet is úgy, hogy egymás alól kicsüngjenek, s változó szőttes vagy hímzett díszeik érvényesüljenek. Ezekre jön a → halottas párna a halott feje alá vagy sorjában 3–5–7–9–11 párna végig a halott alá, úgy elrendezve, hogy a halott feje magasabban legyen, „végig lásson magán”. Kiegészítésül, különösen fiatal halott köré a ravatalra kendőket, szalagokat tűznek. Kalotaszegen a lány és fiatalasszony ravatalát színes kötényekkel aggatják körül, a fiatal férj ravatalára rátűzik a feleségtől legénykorában kapott zsebkendőket, néha 45-öt is. A halott életkorát jelzi a ravatal lepedőin, párnáin, kendőin a szőttes és hímzett dísz színe, ami fiataloknál túlnyomóan piros, öregeknél sötétkék vagy fekete (Erdély) vagy sárga (Csököly), középkorúaknál kevert. Sóváradon és környékén fiatal vagy javakorú házasok ágyékára egy átlósan összehajtott díszes fejkendőt terítenek. Egy hosszúkendő kerül a halott dereka alá Kalotaszegen és a Mezőségen, amelyet aztán a koporsóba is beletesznek oly módon, hogy két díszes vége kicsüngjön. Ahol különösen élő a viselet és fiatal, jómódú, leánygyermek nélküli nő a halott, ráterítik legszebb ruháit, pl. Martoson váltogatva egy szoknyát, egy kötényt. Az Alföldön s a polgárosultabb vidékeken, feltehetően a temetkezési vállalatok hatására, e sok ruhadarabból összerakott ravatalok helyett egyetlen hosszú, keskeny, alján fekete vagy fehér varrással díszített „ravatalozó ruhát” vezetnek körül a hidegágy három oldalán. Egyes helyeken erre is kerülnek gyászos színű női gyári selyemkendők. Néhol, pl. Csökölyben már a ravatalon fölterítik a szemfödelet, amit épp ezért különös gonddal díszítenek. Azokban a községekben, amelyekben differenciált a szövő- és hímzőgyakorlat, a viselet, ott a lakodalom és a kelengye bemutatása mellett a ravatal elkészítése és a halottas ház kiállítása volt a legfőbb alkalom annak nyilvános bemutatására, milyen ruhaneműkkel rendelkezik egy-egy család. Csökölyben férjhezmenetele után a fiatalasszony rövidesen hozzáfogott fiatalos halottas készületeinek megszövéséhez, de mire tízévi munka után elkészült vele, már készíthette az idősebb korhoz illő színekben a másik készletet. A becsvágyra, amellyel a ravatal összeállítására fölkészültek, példa egy mezőségi asszony, aki zárt ajtók mögött dolgozott saját halottas lepedőin, hogy majd felterítve meglepetésként hathassanak. Ezeken a vidékeken a ravatal elemeinek kiválasztása-összeállítása, díszítményei a személyes körülmények, érzelmek igen finom árnyalatait képesek kifejezni (kitől, mely alkalommal kapott kendő van elöl stb.). Egy gyermekeit elveszített özvegyasszony saját temetésére olyan abroszt szőtt, amelyből az idős korhoz illő egyszerűbb szedettes hím is hiányzott, hogy az egyszerű sávos szövés kifejezze: halálában is gyászolni kívánja elveszített szeretteit. – Irod. Fél Edit–Hofer Tamás–K. Csilléry Klára: A magyar népművészet (Bp., 1969); Fél Edit–Hofer Tamás: A kalotaszegi kelengye (Népr. Ért., 1970).