takácsmintakönyv

TARTALOM

takácstánc

takácsszőttesek

a céhekbe tömörült → takácsok munkái, szemben a paraszti családi munkaszervezetben, ill. falusi specialisták által készített → parasztszőttesekkel. A szövés technikája szerint megkülönböztethetők a barhentszövők, a sávolyos és hímes takácsok munkái. A barhentszövő és bakacsinkészítő takácsok a 15. sz. elejétől követhetők Mo.-on, mint királyi kiváltságokkal védett városi mesterek, akik a német eredetű szóval barhentnek és az olasz eredetű szóval → bakacsinnak nevezett, pamuttal mintázott vásznakat szőtték. Díszes szőtteseik halotti lepelnek is szolgáltak; a bakacsin szó később egyes vidékeken más anyagú koporsó-terítők és gyászfüggönyök megnevezésére is használatos volt. A 15. sz.-ban tiltották ugyan más takácsoknak a színes pamuttal való mintázást és a sávolysoros szövést, ennek ellenére maguk a barhentszövők hamarosan beolvadtak a többi takács közé és mintáik is leegyszerűsödve bekerültek a takácsmintakönyvekbe. A sávolyos takácsok főleg damasztot szőttek úri és polgári megrendelők számára. A hímes takácsok készítették a csíkokban piros, kék színnel mintázott vásznakat, a 18–19. sz.-tól egyre inkább a parasztok számára. Némely vidéken közvetlenül ezektől a takácsoktól tanulták meg a parasztasszonyok a mintás szövést. Más tájakon, különösen a Dunántúlon, a parasztok is takácsszőtteseket használtak (→ dunántúli takácsszőttesek) egészen a gyári vásznak térhódításáig. Más vidékeken azonban a paraszti szövőgyakorlat nem lépett érintkezésbe a takácsszőttesekkel, azok mintakincse nem befolyásolta a parasztszőttesekét. A takácsszőtteseket takácsszövőszéken szőtték, mely szélesebb és bonyolultabb szerkezetű a parasztszövőszékeknél. A takácsszőttesek mustrái széles körben elterjedtek a legények vándorlása révén, akik a látott új mintákat → takácsmintakönyvekbe rajzolták. – Irod. Divald Kornél: Sáros vármegye szövött emlékei (Bp., 1905); Malonyay Dezső: A magyar nép művészete (IV., Bp., 1912); K. Csilléry Klára: A magyar népművészet városi és mezővárosi gyökerei (Paraszti társadalom és műveltség a 18–20. században, Mezővárosok, Bp.–Szolnok, 1974); Bobrovszky Ida: Későközépkori és reneszánsz szövőművészet Magyarországon (Magyarországi reneszánsz és barokk, szerk. Galavits Géza, Bp., 1975).