dunántúli pásztorművészet

TARTALOM

dunántúli táncok

dunántúli takácsszőttesek

Valamennyi nagytájunk közül a Dunántúlról ismert a hímes munkát készítő takácsok legtöbb szőttese. Az emlékanyag korán kezdődik: 1748-ból ismerünk datált és a készítő Takács Pál nevével jelzett dunántúli takácsszőtteseket. A dunántúli takácsok által használt → takácsmintakönyvek között a legkorábbi 1782-ből ismert, Takácsi községből. A sokrétű és nagyszámú emlék néhány kiemelkedő csoportját említjük. A kapuvári szőttesek nevezetes darabjai a kendervászon alapon fehér vagy piros pamutfonállal mintázott abroszok, köztük a fehér, gyakran fényes fonallal mintázott → karácsonyi abrosz. Talán korábbiak ezeknél az ugyancsak kenderből szőtt lepedővégek, melyeket vékony piros pamutfonállal és selymes fényű fehér szállal cifráztak (ezekkel jártak együtt a hímzett végű párnák, kapuvári hímzés). A Keszthely környéki nagyobb területről ismert lepedővégek anyaga megegyezik az előzővel. Itt is vékonyabb piros pamutszálat használtak a mintázáshoz, az alapul szolgáló kendert viszont nem mindig fehérítették egészen. A mértani mintázatú csíkok úgy vannak elhelyezve a lepedőn, mint a hímzéseken, főleg a párnavégeken: egy széles középponti sávot két oldalról két keskenyebb, azonos mintájú csík fog közre. Ugyanezen a tájon később lazább geometrikus mintázattal készültek keskenyebb, szélesebb kendők, abroszok. – Göcsejből pelikános mintájú takácsszőttes darabokat ismerünk halottas párnák végeiről és lepedőkről. Takácsszőttes párnahéjak ismertek a Sárközből is. Ha ezeket összevetjük a valamivel fiatalabb → parasztszőttesekkel (→ sárközi szőttesek), a minta igen pontos kivitelezése és összefogottsága, a parasztszőttesek vaskosságával szemben a motívumok nyúlánk, karcsú megformálása, finom tagoltsága szembetűnő. Takácsok szőtték a földrajzilag a Duna K-i partján fekvő, de kulturálisan a Sárközhöz kapcsolódó, az Érsekcsanádon használatos régi, keskeny, hosszú párnákat, melyek ebben az évszázadban jórészt csak halottas párnaként szerepeltek. Mértanias mintáik szinte végletesen leegyszerűsítettek, sűrű, ismétlődő soraik nemegyszer a párna egész felületét elborítják. – Járatosak voltak e vidéken a takácsok a betűk szövésében is. Erről tanúskodnak a falikendők és tükörruhák. Egy pirossal és feketével mintázott falikendőn, mely az egyablakos ház hiányolt második ablaka helyébe volt felakasztva, a papírnyomatokról jól ismert „Házi erények” teljes szövegét találjuk leszőve. Figyelemre méltó az alig tenyérnyi széles, tükör aljára rögzített kendő, melybe ezt a feliratot szőtték: „Vég Julis örvend e házban.” – Irod. Fél Edit: A Néprajzi Múzeum 1961. évi tárgygyűjtése (Népr. Ért., 1962); Boross Marietta: A takácsmesterség „titkosabb műveinek” leírása Sióagárdról (Ethn., 1962).