dunántúli cifraszűr | TARTALOM | dunántúli takácsszőttesek |
Valamennyi táj → pásztorművészete közt a dunántúli pásztorművészet a legváltozatosabb tárgyféleségeit, technikáit, tematikáját tekintve. Fából faragtak itt → juhászkampót, → pásztorbotot, → bárányjelet, → csanakot, → tükröst, → borotvatokot, → gyufatartót, → furulyát és hosszúfurulyát, dudafejet, → mángorlót, → vetélőt, állótükröt. Szaruból készült, a → kürt, zsebbe és tarisznyába való, asztalra állítható → sótartó, gyufatartó, tükör, → óralánc. A díszítés technikái között a régies, geometrikus → ékrovás mellett megtaláljuk a dunántúli pásztorművészetre különösen jellemző → spanyolozást, a → karcolt díszítést és a → domború faragást. Ez a sorrend többé-kevésbé megfelel e technikák egymást követő divatjának. A Ny-Dunántúlon a 18. sz.-tól összefüggő sorozatokban fennmaradt sok díszes mángorlón megfigyelhetők azok az alakulási tendenciák, amelyek a sajátos dunántúli pásztorművészet kiformálódásához vezettek. A korai darabok geometrikus ékrovásos díszítését, rozettáit, forgó rózsáit egyre változatosabb szabad vonalvezetésű növényi ornamentika váltja fel, s a virágok alatt a 19. sz. elején megjelenik a lány s a legény alakja. Az 1830-as évektől a technika kibővül a spanyolozással, amely kezdetben egy színnel, vörössel a vésett díszítmény árkait tölti ki, hamarosan azonban több színűvé válik, vonalak, foltok berakására változatosan használják. Király Zsiga juhász 1839-ben készített mángorlóján a több színű spanyolozással ábrázolt zenész és táncoló pár, a finoman részletezett virágtő témában és technikában is kiforrottan, szinte a csúcson mutatja azt a dunántúli faragóstílust, amely már sajátosan pásztori. Ebben az időben és még három-négy évtizedig készülnek spanyolozással tükrösök, borotvatokok, szaru sótartók egyre változatosabb figurális ábrázolásokkal, virágornamentikával. A hetvenes-nyolcvanas évektől a díszítésben a karc veszi át a vezető szerepet, hogy aztán a legkésőbbi munkákon, kiváltképp a jelen században a domború faragás kerüljön előtérbe. A dunántúli pásztorművészet korán kibontakozott, de hosszan is maradt fönn. A faragó pásztorok már a századforduló körül dolgoztak városi, úri megrendelésekre is, a Dunántúlon alakult ki így pásztorművészeti jellegű dísztárgyak több típusa: dobozok, domborúan faragott támlájú székek stb. Ennek a késői pásztorművészetnek volt két jelentős alakja: Kapoli Antal és fia, ifj. Kapoli Antal. Irod. Madarassy László: Dunántúli tükrösök (Bp., 1932); Manga János: Hirtenkunst in Transdanubien (Acta Ethn., 1961).