győri vaskakas

TARTALOM

Gyulai Pál (Kolozsvár, 1826–Bp., 1909)

gyufatartó, gyújtótartó

mintegy 6–8 cm-nyi hosszú, lapos hasáb alakú, fából faragott, egy vagy két felcsapódó fedéllel ellátott kis dobozka, amelyben a súrlódásra is könnyen gyúlladó kénes gyufát tartották. Pásztoraink akkor kezdték a maguk számára készíteni, amikor a gyufa használata körükben is elterjedt. Ezt megelőzőleg városi mesteremberek, fésűsök, fúró-faragók is készítettek elefántcsontból vagy marhacsontból azonos szerkezetű gyufatartókat. Valószínűnek tartjuk, hogy ezeknek a városi eredetű gyufatartóknak mintájára készültek azok is, amelyeket pásztorok faragtak. A dunántúli pásztorok az egy darab fából faragott, hasáb alakú és mindkét végén nyitott dobozka egyik vagy mindkét végébe felnyitható (felpattintható) keskeny fedelet illesztettek és szeggel rögzítettek. A felnyitható fedeleket – amikor felnyitották – a dobozka oldalában elhelyezett falemez (a zsebkéshez hasonló megoldással) feszítette, s a fedél csukáskor csattanó hangot adott. A dunántúli gyufatartót → karcolt díszítéssel, → spanyolozással és → domború faragással díszítették. A díszítmények között megtaláljuk a mértanias szegélydíszt éppúgy, mint a virágokat, az ember- és állatalakokat, a történeti és vallási tárgyú ábrázolásokat. Ilyen gyufatartókat a horvát, a szlovén területekről és az osztrák Alpok vidékeiről is ismerünk. É-Mo.-on a pásztorok hasáb alakú, a kihúzható fedelű tolltartóhoz hasonló kis dobozkát faragtak, s abban tartották a gyufát. – Irod. Malonyay Dezső: A magyar nép művészete. A Balaton melléke (Bp., 1911); Haberlandt, A.: Österreichische Volkskunst (Berlin, 1911); Matašovic, A.: Seljačko rezbarstvo u slavonsko Posavini (Narodna Starina, XII, Zagreb, 1933); Manga János: Magyar pásztorfaragások (Bp., 19722).