domborműves díszítés kerámián, plasztikus díszítés

TARTALOM

domesztikáció <lat. ’házi’ szóból>

domború faragás

a → fafaragásban és a → kőfaragásban széles körben alkalmazott díszítő technika, amelynél a bemélyített háttér előtt a díszítmény többé-kevésbé domborúan jelentkezik. Fával dolgozó mesteremberek díszítették vele szerszámaikat; gyalukat, fúrókat, pintérek a faragott hordófenekeket, faragó molnárok a vízimalmok, szélmalmok berendezését, kivált lisztelő padjait. Parasztemberek, paraszti specialisták domború faragással díszítették a kapufélfákat, a nagykapukat a Felföldön, itt-ott az Alföld északi peremén, Erdélyben, így az ún. székely kapuk (→ fedeles kapu) jó részét. Domború faragás kerülhetett kivételesen a ház mestergerendájára, a homlokzat előtt álló szelementartó ágasra, gyakrabban bútordarabokra, így a → dunántúli bútorok közt a keményfa széktámlákra. A használati eszközök, szerszámok közt találunk domború faragással díszített → mosósulykokat, → mángorlókat, → pásztorbotokat, szőlőpréseket. A domború faragás a → pásztorművészetben különösen a Felföldön és a Dunántúlon volt elterjedt. A Felföldön → csanakokon, → gyufatartókon, botokon és → juhászkampókon jelentkezik. A dunántúli faragó pásztorok körében a 19. sz. végén vált uralkodó díszítő technikává az itt korábban jobban kedvelt → vésett díszítés, → karcolt díszítés, → spanyolozás után. A domború faragás először botok szárának faragásában és gyufatartókon, tükrösökön, dobozokon terjedt el, majd más tárgyakon is egyre gyakoribbá vált e díszítésmód. A pásztorok ennek a technikának két változatát tartották számon: lapos faragásnak mondták, ha csak a díszítmények közeit faragták, ill. vésték ki, maga a díszítmény az eredeti sík felületben maradt (champ enlevé), és domború faragásnak, ha az egyes díszítmények maguk is kisebb-nagyobb mértékben domborúan voltak megmunkálva. Minél erőteljesebben domborodtak ki, emelkedtek ki az alapból az egyes díszítmények, mint pl. a kígyó, a tölgyfalevél a pásztor, a kos, a disznó alakja, annál szebbnek tartották a faragást. Az 1930-as években 1–2 pásztor már szarun és csonton is alkalmazta a domború faragást. – Irod. Madarassy László: Művészkedő magyar pásztorok (Bp., 1935); Manga János: Hirtenkunst in Transdanubien (Acta Ethn., 1961); Manga János: Magyar pásztorfaragások (Bp., 1972).