juhászhurka, gyöngyöshurka

TARTALOM

juhászláda

juhászkampó, gamó, kampó

a juhászok jellegzetes, hosszú → pásztorbotja, amelynek az egyik végén természetes fa- vagy ráhelyezett fémkampó van. Egyéb elnevezései: kamósbot, gamósbot, birkafogó bot, horgosbot. Terelőeszközül is szolgál, de legfontosabb funkciója a juh kifogása a nyájból. Az állat hátsó lábára akasztják a kampót. A Dunántúlon és az Alföldön ismert juhászkampó tovább terjedt fokozatosan a szomszédos területeken. A Felvidéken csak a magyar és a szlovák etnikum határán, valamint az Alföldre igyekvő folyók völgyében terjedt el. Szlovákia magashegyi területein, valamint Erdélyben ismeretlen volt. A juhászkampó a finom gyapjas merinó juhokkal, azok pásztoraival (→ birkás) a 18. sz. második felében kerülhetett hazánkba. A hosszú szőrű rackát (→ juh) őrző pásztorok nem ismerték, az állatokat a szőrüknél fogva ragadták meg. Ezek terelőeszköze a bot és a → karikás volt. A dunántúli és a felvidéki pásztorok horgas fából faragják (gamó). A 19. sz. közepén Borsod m.-ben szaruból is készítették. A múlt század második felében az egész Alföldön elterjedtek a fémkampók (vas, réz). Híres kampókészítő műhely volt 1922-től a Borsod m.-i Edelényben, a Hajdú m.-i Balmazújvároson és a Szatmár m.-i Csengeren. A fém kampót formába öntik, majd simítják és gyakran díszítik is. A legjellegzetesebb az ún. kígyófejes kampó. A Dunántúlon kétféle juhászkampót tartanak számon a juhászok. Egyik az őrző juhászkampó amelyet legeltetés közben hordanak magukkal, a másik az „innepi” (ünnepi), amely az előbbinél díszesebb, és csak akkor viszik magukkal, ha vásárra, búcsúba, látogatóba mennek. Az őrző juhászkampó somfa- vagy barkócatőről kivágott kettős ágból készült. A kampó kiképzése a gyökér formájához igazodik, s hol embert, emberfejet, hol kost, kosfejet faragnak rá. A legömbölyített kampófej rövid nyúlványának végén kosfejet, sárkányfejet, makkot stb. találunk. Ezeket a juhászkampókat faragott díszeik után a pásztorok is „makkos”, „rózsás”, „kosfejes” stb. kampónak nevezik. A Balatontól É-ra, ill. Ny-ra gyakoriak az olyan juhászkampók, amelyeknek a kampóját külön darab fából faragták ki, és csavarokkal erősítették a rendesen barkócafából készült nyélre. Idősebb juhászok szerint az őrző kampók közötti különbséget az is meghatározta, hogy ki használta. A „számadó kampó” szára mindig vékonyabb volt, a „bujtár kampó”-é vastagabb. A juhászkampónak való ágat ősszel keresték és vágták ki, majd megpörkölték a héját, hogy alatta a fa szép piros legyen. Tavasszal a gyökér részen kinagyolták a kampófejet, aztán főzték, hogy a széltől, a használattól ne repedjen meg. A kampó szárát befaggyúzták, majd újságpapírba tekerték és a papírt meggyújtották, hogy a faggyú beleégjen a fába s a kampószár szép piros legyen. Az ünnepi juhászkampónak nemcsak a kampóját, hanem a szárát is díszítették, főként domború faragással. A múlt század végétől egyik-másik igényesebb pásztor az ünnepi juhászkampó kampóját kos szarvából – amelyet előzőleg forró vízben megpuhított – faragta, ill. formálta. A szaruból képzett kampót csavarral erősítette a botra. A kampó szára és a tulajdonképpeni kampó közé még szaruból faragott gyűrűt és szarvasagancsból vagy szaruból készített „síp”-ot helyeztek. Ugyancsak szarvasagancsból vagy szaruból készült a „dugó”, amelyet a kampó felett a kampóval együtt facsavar rögzített a bot felső végéhez. Egyik-másik ünnepi juhászkampónak mind a kampóját, mind a botját karcolással (→ karcolt díszítés), → spanyolozással is díszítették. A kiskunsági pásztorok emlékezete szerint a fából készült „gamót” bőrrel, spárgával erősítették a bot végére. A Nyírségben, a Bodrogközben szintén tőről kivágott kettős ágból készült a juhászkampó. Szára a pásztorbotokéval egyenlő hosszúságú, a kampó hossza kb. fél arasznyi volt. A Felvidéken a fából, ritkábban a szaruból készült kampók voltak gyakoriak. Köztük vannak szépen faragottak is. Egyik-másik kampó végén kosfejet vagy egyéb faragott díszt találunk; szereltek a juhászkampóra csörgő karikákat is. – Irod. Anton Václavik: Slovenské palice (Turč. Sv. Martin, 1936); Márkus Mihály: Adatok a juhászkampók felvidéki elterjedéséhez (Népr. Ért., 1940); Béres András: Adatok a juhászkampó készítéséhez és használatához Hajdú-Bihar megyéből (Ethn., 1953); Bodgál Ferenc: A rézöntés technikájához. Az edelényi juhászkampó (Ethn., 1959); Manga János: Magyar pásztorfaragások (Bp., 19722).