| mosólapicka | TARTALOM | mosószék |
mosósulyok, sulyok, mosólapicka
mintegy két arasznyi hosszú, téglalap alakú vagy felfelé szélesedő, nyeles lapátszerű, rendszerint keményfából faragott eszköz, amellyel a kilúgozott vásznat folyóvízben, tóban a → mosószékre fektetve sulykolják, csapkodják. A használatra készült mosósulykok legtöbbje egyszerű, díszítés nélküli, de készültek díszítettek is. Ezek közül elsősorban a kalotaszegi mosósulykok említésre méltók. Vésett, mértanias díszítményeikkel, rozettáikkal, tulipánjaikkal, stilizált leveleikkel tűnnek ki. A felföldi és a dunántúli mosósulykokon a vésett virágdísz az uralkodó. A D-dunántúli mosósulykok egyikének-másikának vésett díszítményeit festékkel vagy több színű spanyolviasszal is színezték. Készítésükkel a molnárok, a bognárok, a falusi faragók, a pásztorok foglalkoztak. A díszített mosósulykok leginkább ajándékba készültek a szerető, a jegyes vagy a fiatal feleség részére, s ezekre gyakran a megajándékozott nevét, az ajándékozás évét is rávésték. A mosósulyok egykor általánosan használt egyszerű ütőszerszám volt, hengeres, nyeles, bunkós végű formában (→ lentörő sulyok). Ebből alakult ki a ruhamosásra alkalmasabb táblás forma. A mosósulyok jóval régebbi a → mángorlónál, már 14. sz.-i cseh kéziratban ábrázolják. Első hazai említése Szalárdi János Siralmas magyar Krónikájában (1662) olvasható: „Asszonynépek a folyóvizen ruhájokat mosván, sulykolván...” A legrégebbről fennmaradt datált példány 1806-ból való, a Székelyföldről. A mosósulyok Európa-szerte elterjedt, sőt általános ütőeszközként való használatát is megtaláljuk még (→ kendermagcséplés, → törőszék). – Irod. Malonyay Dezső: A magyar nép művészete (I. A kalotaszegi magyar nép művészete, Bp., 1911); Malonyay Dezső: A balatonvidéki magyar pásztornép művészete (A magyar nép művészete, III., Bp., 1911); Bátky Zsigmond–Györffy István–Viski Károly: Magyar népművészet (Bp., 1928).
