Künn a bárány, benn a farkas

TARTALOM

kürtő

kürt

eredeti formájában jelzőhangszer. Ritkábban bádogból vagy egyéb fémből, marhaszarvból (tülök, türkő), esetleg fakéregből, leginkább azonban fából készítik. Egyéb elnevezései: fakürt, havasi kürt, viziduda. A kívánt méretnek megfelelő fát hosszában két egyenlő részre hasítják, a belsejét kivájják, majd újból összeillesztik, és háncstekeréssel, vesszőgúzzsal vagy vasabronccsal szorosan összekötik. A székely fakürt megegyezik azokkal a típusokkal, amelyeket Európa-szerte a hegylakók használnak. A havasi kürt megtalálható a szomszédos népek magashegyi csoportjainál is (gorálok, huculok, mócok, Naszód vidéki románok). Távolabb az Alpok, a Balkán hegyvidékein. Skandináviában is nyomon követhető. Pásztorok adnak vele hangjeleket, üzenetet egymásnak. – Többnyire nem végig egyenes, hanem az alsó vége pipaszerűen felkunkorodik. Hossza 1,5–2,5 m körül van, és végig nyírfakéreg, ill. hársfakéreg tekerés fedi (vö. nyírfakürt, „hárskürt”). A székelyek a hársfát szándokfának nevezik (innen a szádok kürt név). A megfelelő nyírfa-, ill. hárskérget fiatal fáról hántják le hosszú szalagokban, a fa törzsén körbe csigavonalban haladva, s ugyanilyen csigavonalban tekerik fel a kürt fájára, miután annak eresztékeit olvasztott fenyőgyantával gondosan becsöpögtették. – A Mátra vidéki fakürtökön bőr-, azaz szíjtekerés van, de ismerünk olyan alföldi és nyírségi származású fakürtöket is, amelyeknek külsejét viaszos vászon fedi. Herman Ottó a bakonyi kanászok kezében „szurkolt és juhbéllel kötött” – vagyis gyantával és juhbél-tekeréssel fedett – fakürtöket említ (kanászkürt). Az alföldi típusú fakürtök nagy részén – beleértve a mohácsi sokácok 3–4 m hosszú busókürtjeit is – nincs semmiféle tekerés, hanem a hangszertest két darabja közé az összeillesztés helyére valamilyen tömítő anyagot. pl. gyékénylevelet tesznek, amely vízben áztatva megszívja magát és betömi a hézagot. Általában nemcsak az alföldi „vízidudákat”, hanem a gondosabban tömített havasi fakürtöket is gyakran kell vízben áztatni abból a célból, hogy fájuk megdagadjon, és apró réseik elduguljanak, vagyis hogy ne szeleljenek. – A fakürt tompa, de átható hangja a havasokon vagy az Alföldön, megfelelő légköri viszonyok között 10–15 km-re is elhallatszik. E tulajdonsága miatt régebben országszerte kedvelt jelzőeszköz volt. – Zenei célra csak mellesleg használták. Hangsora, Bartók megállapítása szerint, a 11. felhangig terjedhet. Ez a hangkészlet már dallamjátszásra is alkalmassá teszi. A havasi románok néhol temetési szertartáshoz is használják (pl. Bukovinában), halottsirató motívumokat fújnak rajta. A székely hegyi pásztoroktól az utóbbi időkben a „katonamars” mellett leginkább az elveszett kecskéit kereső pásztor történetét lehetett fakürtön hallani. A hegyekben a pásztorok medvék és farkasok elriasztása céljából éjszakánként gyakran megfújták a fakürtöt. Orbán Balázs a korondi székelyekről azt írja, hogy a nyári szálláson „néha legközelebbi szomszédjuk oly messze van, hogy csak hárskürttel beszélgethetnek csendes estvéken egymással”. Az ilyen „beszélgetésekhez” bizonyára a hangjelek egész sorára volt szükség, amelyek azóta kivesztek a nép emlékezetéből. Ilyenféle szignálok valamikor az alföldi fakürtökön is szólhattak. Ecsedi István ebédre hívó tanyai fakürt rajzát közli Debrecen környékéről. – A fakürt Ázsiában, Európában, Afrikában ősidők óta ismert hangkeltő eszköz. – A naponta kihajtó pásztorok (→ csordás, → csürhés, → kanász) reggelente marhaszarvból készült kürtöt (csordáskürt, tülök, türkő) fújva figyelmeztetik a falusi gazdákat a tehén, a disznó kihajtására. A szarukürtöt maguk a pásztorok állítják elő, díszítik karcolással, sallangokkal, és igen megbecsülik. Éjjeliőrök, bakterok, toronyőrök szintén szarukürttel, réztrombitával jelezték az időt. – A szarukürtféléket Európa-szerte és Európán kívül is ismerik; és nemcsak olyat, amelyet a végéről szólaltatnak meg; hanem harántkürtöket is. (pl. afrikai népek; az antilop szarvának oldalára vágják a megszólaltató nyílást). A kürt a magyar nép legősibb eszközei közé tartozik. Krónikáink szórványos adatai is tanúskodnak erről. Anonymusnál és Kézainál pl. Lehel kürtje már szerepel. A Képes Krónikában Árpád vezér ivókürtjéről (szarukürt) is szó van. A kürt – nemcsak a magyaroknál, hanem más történeti lovas népeknél is – méltóságjelvény. Nemcsak szaruból, hanem értékesebb anyagokból, pl. elefántcsontból is készítették és díszes faragással ékesítették, amint erről a jászberényi múzeumban őrzött „Lehel kürtje” is tanúskodik, mely a 10. sz. körül készült, feltehetőleg bizánci munka. (→ még: tülök) – Irod. Sárosi Bálint: Die Volksmusikinstrumente Ungarns (Leipzig, 1967); ifj. Kós Károly: Mihez kezdjünk a természetben? (Bukarest, 1968).