kalotaszegi szőttesek

→ Kalotaszeg magyar lakosságának szőttesei napjainkig készülnek, és így alakulásuk közvetlen megfigyeléssel elemezhető. Kalotaszeg szövőkultúrájának differenciáltsága kifejeződik a szőtt vásznak sokféleségében is. A tiszta kendervászon mellett igen kedvelik az egyelesnek mondott pamuttal kevert, valamint a tiszta pamutvásznakat is; mindezekből készítenek fodorvásznakat is vagy erősebben sodrott, „siritett” fonalból vagy lazábban fölvetett lánccal, amelyeket sulykolással tesznek fodrozódó felületűvé és tömörré. A fodorvászonnak van sárgás színű, tulajdonképpen kevéssé fehérített változata is, a sárga vászon. A kalotaszegiek megítélése szerint sima vásznaik közt ez a legbecsesebb, legszebb, melyből csak a legünnepélyesebb alkalmakra szabnak ágyi vagy testi ruhákat. A korábban ágyi és asztali ruhák számára szőtt vásznak mind négynyüstösek voltak. A sima vászonkötésű vásznakat az I. világháború óta szövik általánosabban, amivel egyharmadnyi anyagot megtakarítanak. A vászon ritkán marad díszítetlen. Vagy kivarrják (→ kalotaszegi hímzések), vagy cifrán szövik. A kalotaszegi szőttesek (és a → széki szőttesek) abban különböznek egyéb magyar → parasztszőttesektől, hogy a „szedettes” mintázásra csak a legutóbbi években kezdtek áttérni, addig pl. a párna- és a lepedővégekre a „cifrát”, tömör, majdnem összezáruló csíkokat éppolyan négynyüstös technikával szőtték, mint magát a lepedőt vagy a párnát, csupán eltérő színű pamutfonalból. Akár 50–60 cm-nyi darabokat is szőttek, tiszta pirossal, sötétkékkel vagy feketével, egy-egy szálnyi fehérrel bontva meg arányos távolságokban az egyöntetű felületeket. Ezen az igen fejlett szőtteskultúrájú vidéken, ahol az asszony megítélésének egyik legfontosabb szempontja, hogy miképpen tud szőni, milyen a „kezemunkája”, a technikailag egyszerű szőtteshímet is különböző módokon alkalmazzák a különböző műfajokban. A sima, nagy felületek imént leírt betöltése az ágyi ruhákra jellemző. A „cifrá”-nak nevezett legünnepélyesebb abroszokra, rúdravalókra s az ezekre aggatott „katrincaruhákra”, továbbá a komakendőkre a fentihez hasonló technikával kerültek színes csíkok, azonban úgy, hogy köztük szélesebben vagy keskenyebben a fehér alapanyag is látható legyen. A mindennapi használatra való abroszok, kendők, átalvetők között számos fokozata van a díszítettségnek aszerint, hogy szélesebb vagy keskenyebb csíkokkal készültek. A csíkok szövéstechnikája megegyezik az alapanyagéval: négynyüstös vagy sima vászonkötéses. A nagy sima piros, sötétkék vagy fekete díszített felületek még a két háború között is igen kedveltek voltak, és mind a mai napig becsesebbnek számítanak mindenfajta hímzésnél. Új „szedettes” szőtteseiken az egészen elaprózott mintákat kedvelik, s ezzel is nagy felületeket borítanak be. A korábbi kalotaszegi szőttesek ereje, szépséges becse (használói szemében) a nagyon finom minőségű vászonban és a nagy összefüggő színes felületekben volt. Ily módon a kalotaszegi szőttesek nem változatos mintázással értek el ünnepélyes hatást, hanem magának a vászonnak igen gondos elmunkálásával és összefüggő nagy színes felületek közbeiktatásával. Minden pirossal mintázott darabnak van egy feketével vagy sötétkékkel mintázott párja – ezek általában az idős korhoz, gyászos alkalomhoz kapcsolódnak, bár a köznapi használatú tárgyakon ez az elkülönülés nem érvényesül. – Irod. Malonyay Dezső: A magyar nép művészete (I., Bp., 1907); Fél Edit–Hofer Tamás: A kalotaszentkirályi kelengye (Népr. Ért., 1969).