báty

szűkebb értelmezése szerint idősebb férfitestvér, akit az ego mint „bátyám”-at emleget. Megkülönböztetésül néha hangsúlyozzák, hogy édesbátyám, ha több idősebb fiútestvére van, a hivatkozó terminológiánál fiatalabb bátyám, idősebb bátyám vagy keresztnévvel pl. György bátyám. A báty tágabb értelemezésben minden idősebb vér szerinti férfirokon. A hagyományos paraszti társadalomban, ha a testvérbáty az egónál 3–4 évvel idősebb volt, keresztnévvel bátyámmal szólította, s magázta, míg a báty az egót nemre való tekintet nélkül tegezte és keresztnevén szólította hozzátéve esetleg: öcsém, húgom. A fiatalabb testvér bátyjának engedelmességgel tartozott, személyét tiszteletben kellett tartania. A vér szerinti felmenő férfirokonságot akár apai, akár anyai részről megillette a báty elnevezés, ezeket nagybátyám, öregbátyám, bátyámuramként emlegették, de egyes vidékeken így is szólították. Szintén magázva s a tiszteletet kifejező „hallja kend” formulával kezdve szóltak hozzájuk. A házastársak is egymás felmenő férfirokonságát bátynak szólították csakúgy, mintha vér szerinti rokonuk lett volna, vagy megtisztelve sógorbácsinak, bátyámuramnak. A bátyám megszólítás végső soron kijárt a rokonság minden idősebb férfitagjának, de hasonlóképpen bátyám megszólítás járta hagyományőrző vidékeken, tiszteletadásképpen az összes ismerős idősebb férfinek, függetlenül attól, hogy rokonságban volt-e a szólítóval vagy sem. A báty szóból képzett bácsi használata általában megegyezett a bátyéval, azzal a különbséggel, hogy ha egymás mellett mind a két változat általánosan használatos volt, a bátyot elsősorban a közeli vérrokonokra használták, míg a bácsit a távolabbi vér- és szerzett rokonokra, ismerősökre. A múlt század végéig általános szokás volt, hogy a legényeket a lányok magázták, s ha azok 3–4 évvel idősebbek voltak, bácsizták. Ha rokont szólítanak bácsinak, csakúgy mint a báty, megkapja a nagy-, öreg-, édes vagy sógor jelzőt. Bácsinak idősebb vér szerinti férfitestvért sohasem neveznek. – Irod. Fél Edit: A nagycsalád és jogszokásai a komárommegyei Martoson (Érsekújvár, 1944); Bodrogi Tibor: A magyar rokonsági terminológia vizsgálatának néhány kérdése (Műveltség és Hagyomány, III., Bp., 1961).