beégetés, füstölés, pörkölés

a tűz színező hatásán alapuló faipari díszítőtechnika. 1. A beégetés megtüzesített vaseszközzel, tűvel, verőtővel készül, a mintát általában → mértanias díszítés képezi. Európában sokfelé előfordul, Mo.-on igen ritka. A népi munkáktól megkülönböztetendő a századfordulón polgári kedvtelésként dívó beégetéses mintázás, melyhez a kereskedelem speciális égetőfelszerelést és eklektikus-szecessziós ízlésű mintalapokat is árusított. – 2. Pörkölésnél (botok, guzsalyok esetében) a rudat a tűz fölött forgatják. Legalkalmasabb erre a mogyorófa. Az egyenletesen feketére pörkölt felületbe → ékrovással metszik be a díszítést, mely így fehéres színben jelentkezik. – 3. A füstölést nagy tételekben dolgozó háziiparosok alkalmazzák. Nedves forgácsból gyújtott tűz fölé állványra máglyázzák föl a készítményeket, majd több órán át letakarva tartják, ügyelve, hogy a tűz ne erősödjön fel. Ez az eljárás a szú elleni védelmet is szolgálja, így nem pusztán díszítő célzatú. A mintázat lehet véletlenszerűen keletkezett, amit az egymásra halmozott darabokon a takarás révén világosan maradt részek adnak ki, ezt a vevők díszítésként értékelik. → Ácsolt ládákon a füstölt felületre kerülő, hornyolóval vésett minta fehéres vonalhálót ad. Rúd alakú tárgyakat, így gereblyenyelet, kaszakacsot szokásos a füstölés előtt nyers fahánccsal betekerni, ezáltal a tárgy felületén körbefutó fehéres csavarvonal képződik. A 2. és 3. eljárás elsősorban a Felföldön dívik.