bérlő, feles

főbérlő kisparaszt vagy nincstelen, aki nagygazdától, nagybirtokostól, közületektől bizonyos időre földet, esetleg ezzel együtt tanyát bérelt. A haszonbérlő csak földet bérelt. A múlt század kilencvenes éveiig ha a bérlőnek lova volt, felesbe adták ki neki a földet, vagyis betakarítás után a föld hasznának a fele volt az övé; ha nem volt lova, az igát a földtulajdonos adta, s csak a haszon harmada lett a bérlőé. A kilencvenes évek után általános lett, hogy csak a haszon harmadáért adták árendába a földeket, ezenkívül pl. az Alföldön a földtulajdonos 2 napi ingyenmunkát, a bab-, tök-, cirok-, napraforgótermés felét követelte ki magának. Kisárendásnak nevezték azokat a fiatal szegény embereket, akik 5–10 holdnál többet nem tudtak bérelni. A földet általában 3–5 évre adták bérbe. A századfordulón csak akkor volt kifizetődő a haszonbérlet, ha a bérleti idő alatt jó volt a termés, vagy egyfajta keresett növényre specializálták magukat (pl. csak takarmányra). A nincstelen szegényparasztok pl. Szeged környékén szintén béreltek a városi földekből. Ezekből a kis 4–5 holdas, magas bérdíjú földekből a kishaszonbérlők csak nyomorogva tudtak megélni. (→ még: árendás, → harmados) – Irod. Erdei Ferenc: A magyar paraszttársadalom (Bp., 1941); Veres Péter: Szolgaság (Bp., 1950).