bodza

a gyalogbodza (lat. Sambucus ebulus) és a fekete bodza (S. nigra) bogyós terméséből főleg a Dunántúlon lekvárt (csete) főznek. A 19. sz.-ban még gyakori volt a tojással kirántott bodzavirág (bodzafánk) fogyasztása. Mindkét bodza-species virágjából főzött tea, a bodza héja, friss bimbója elterjedt népi gyógyszer. A néphit szerint ha a bodzára taposnak, meghajlítva földet hordanak rá, akkor a tehénből, a disznó sebéből kihull a pondró (palócok, Szatmár). A bodza letépett felső három ágacskáját az eresz alá téve porral hintik le ilyen → ráolvasás kíséretében: „Akkor legyen N. N. disznójában pondró, amikor a hét esztendős siket ember fog üdvözülni” (Cserehát). A sertéseket elkerüli a vész, ha bodzaágat szórnak az ólba (Göcsej). A bodzát nem szerencsés a ház mellé ültetni, mert akkor belecsap a villám. A bodza az ördög, a gonosz lelkek fája. Júdás is bodzafára akasztotta fel magát (Alsó-Őrség). Hasonló hiedelmek a bodzáról Európa-szerte ismeretesek. A magyar közlésekből a legtöbbször nem állapítható meg, hogy melyik speciesről van szó. – Irod. Vajkai Aurél: Adatok a Felföld népi orvoslásához (Ethn., 1937); Faller Jenő: Növényeink a népies gyógyászatban, kuruzslásban és babonában (Debrecen, 1943).

Fekete bodza virágos hajtása és virága