ráolvasás

mágikus célra használt, hagyományos formában élő szöveg. Egyének adják elő, az egyéni élet befolyásolása céljából. Keletkezésének és fennmaradásának alapja a kimondott szó hatékonyságába vetett hit (szómágia), amely igen régi, és a → mágikus eljárásoknak világszerte egyik alapját képezi. Európa → népi hitvilágában – a magyarságnál is – még a 20. sz.-ban is elevenen élt a ráolvasások sok fajtája. A paraszti mindennapi élet szinte minden területén helyet kapott. A magyar nyelvterületen a közelmúltban elsősorban → gyógyító, kisebb mértékben rontó (→ rontás), szerelmi varázsló (→ szerelmi varázslás) és féregűző (→ féregűzés) funkcióban volt ismert, de szórványos múltbéli adatok sok egyéb célú használatára is utalnak. – Általában vers vagy ritmikus próza. Megkülönböztethetők egyrészt az értelmes, valamilyen célt kifejező, valamint a magyar nyelvterületen viszonylag kis számban ismert értelmetlen szövegek, amelyek a hit szerint éppen érthetetlenségüknél fogva érik el a kívánt hatást. Ezek többnyire idegen nyelvű (gyakran héber, görög) szövegek töredékeinek vagy idegen szavaknak eltorzított keverékei (pl. egy 17. sz.-i, epilepszia elleni szöveg: „Elim, melim, relim”). A célt kifejező szövegekben a kívánság közlése tartalmilag és formailag igen változatos módon történik. Egy részük pusztán a szövegmondó személy óhaját fejezi ki, tehát a teljesülés pusztán az ő akaratának függvénye (pl. → szemölcs gyógyítására: „Sömölcs, sömölcs, múlj el!”), más esetekben nála hatalmasabb erőre hivatkozik, ill. annak segítségét kéri (pl. „Oszlassa el az Atya, oszlassa el a Fiú!…” vagy „Atyaisten gyógyítsd meg, Fiúisten mulaszd el!…”). A kívánság közlése történhet a betegséghez, a rontóhoz, a betegség feltételezett okozójához stb. intézett felszólítás formájában is. Ilyen alapon szövegtípusok egész sora különül el. Ilyenek pl. betegség fenyegetése (pl. „Szaladj árpa, learatlak”); a betegség fenyegetése határidő kiszabásával (szintén árpára: „Ha holnap reggel itt érlek, akkor leszarlak”); a betegség vagy más baj elküldése (pl. „jég zápor, fenye üdő, távozjál el a határainkról, kőszikláról kősziklára”), ill. visszaküldése az okozóhoz (→ szemverés). Az elküldés gyakran egyúttal valamilyen → természetfeletti lénynek vagy megszemélyesített természeti jelenségnek való átadást jelent. Utóbbi motívumot tartalmazó szövegtípusok közül legelterjedtebbek a bőrbetegségeket a → holdnak elküldő szövegek. A megszemélyesített természeti jelenségekhez intézett kívánságok sajátos csoportját képezik a földibodza vagy csalán fenyegetését tartalmazó szövegek (pl. „Én téged bodza beáristomollak addig, míg Sós István ártánysertésének a füléről a féreg mind ki nem esik”). – Mind az egyszerű, mind a valakihez intézett kívánságokat gyakran bizonyos stilisztikai tényezők nyomatékosítják. Az ellentétes kívánság általában a baj elmúltát és valami jó bekövetkezését fejezi ki (pl. „Gyüjjön rád a jó egészség, hagyjon el a nyavalyád”). Az effajta kívánságok legjellegzetesebb csoportját a hold növekedését a betegség elmúltával ellentétpárba állító szövegek jelentik. Nyomatékosítható a kívánság a betegség letagadásával, meghazudtolásával is (→ árpa), leggyakoribb azonban a hasonlat szerepeltetése. Ez lehet elvont (pl. „Annyi teje legyen a tehénnek, mint a kútban amennyi víz van”), de általában a ráolvasást kísérő cselekmény valamelyik elemével kapcsolatos (pl. „Úgy égjen a te szíved értem, ahogy elolvad ez a viaszk itten”). A → számláló ráolvasások egy csökkenő számsor elmondása révén eredetileg ugyanazt a hatást kívánják elérni, mint a hasonlat. Az → epikus ráolvasások szintén felfoghatók hasonlatként, amennyiben egy gyógyulástörténet elmondásával kívánnak hasonló gyógyulást elérni –, gyakran hozzá is fűzve e kívánságot (pl. „így gyógyulj meg te is”). – A ráolvasások vagy egy összefüggő mágikus eljárás részei (pl. a szemverést gyógyító fürdetés vagy füstölés meghatározott mozzanatánál mondják el), vagy legalábbis bizonyos mágikus kísérő cselekmények járulnak hozzájuk (pl. → köpés, keresztezés, → bekerítés). Bizonyos szövegtípusok nem is létezhetnek önállóan, kísérő cselekmény nélkül, mert mintegy az eljárás szöveges kifejeződései, magyarázatai. Ilyenek pl. az árpát gyógyító arató kézmozdulat kísérőjeként használt szövegek („Árpát aratok”, „Árpát kaszálok”), vagy a szemverés gyógyítására használt, okozók felsorolását tartalmazó szövegtípus. Mint a ráolvasások nyomatékosító kísérői nagy szerepet kapnak bizonyos alkalmi fohászok és a hivatalos egyházi → imák egyaránt (pl. a ráolvasás után még három üdvözlégyet is el kell mondani). A hatást fokozza a szövegek többszöri vagy meghatározott időben való elmondása is. A gyógyító ráolvasások egy része a gyógyítók – gyakran titokban tartott, meghatározott módon öröklődő – ismeretanyagához tartozott, más része közismert volt, alkalomszerűen mindenki használta. Általános volt az a hit, hogy a szöveg elveszti hatását, ha elárulják valakinek. – A ráolvasások egy része – európai és magyar viszonylatban egyaránt – szerves része a paraszti hitvilágnak. Eredetük azonban nem köthető egy-egy néphez. A magyar szövegek is gyakran tartalmaznak a magyar néphittől idegen elemeket (pl. bizonyos természetfeletti lények, természeti jelenségek, amelyek a betegséget okozzák vagy amelyeknek a betegséget átadják – pl. földanya, hold, rózsafa), amelyeket maguk a szövegek terjesztettek el Európa-szerte, és ma már sok esetben eldönthetetlen, hogy eredetileg mely nép hitvilágának tartozékai voltak. A szövegek más része egyházi eredetű: a középkori egyháznak a mindennapi élet minden területére kiterjedő exorcizmus- (ördögűző) gyakorlatából sarjad, és mint ilyen, meglehetősen egyöntetű Európa-szerte. Az epikus ráolvasások jelentős része bibliai történetekre, ill. apokrif legendákra vezethető vissza, más része nyomon követhető a keresztény középkoron és az ókori görög-római kultúrán át a közel-keleti magaskultúrák hitvilágáig, ill. rítusgyakorlatáig. – Az első magyar nyelvű ráolvasás-feljegyzés a 15. sz. végéről maradt ránk (→ Bagonyai ráolvasások), majd a 16. sz.-i Peer-kódex tartalmaz több ráolvasásnak minősíthető egyházi jellegű szöveget. Bornemisza Péter 1578-ban nyolc szöveget írt le, melyeket közlőjük egy paptól tanult. A feljegyzések nagyobb számban a 18. sz.-ban tűntek fel – ezek nagy része főúri körökben használatos szöveg. E régi szövegek zöme a jelenkori paraszti gyakorlatból is ismert. (→ még: átok, → szelestei-ráolvasás, → második merseburgi ráolvasás, → varázsszó) – Irod. Bolgár Ágnes: Magyar bájoló imádságok a XV–XVI. századból (Bp., 1934); Szendrey Zsigmond: A varázslatok eszközei (Ethn., 1937); Hampp, I.: Beschwörung, Segen, Gebet (Stuttgart, 1961); Cs. Pócs Éva: A magyar ráolvasások műfaji és rendszerezési problémái (Népi Kultúra – Népi Társadalom, 1968).