szemölcs

TARTALOM

szemző

szemverés

nézéssel való → rontás, ill. ennek eredménye (szemverés néven a nyelvterület középső és Ny-i részén, igézet néven K-en, szemrülesés néven ÉK-en, megszólítás néven ÉNy-on; utóbbi terminus eredetileg beszéddel való rontásra vonatkozott). Egész Európában közismert, gyökerei legalább az ókorig visszakövethetők. A rá vonatkozó hiedelmek (→ hiedelem) és a vele kapcsolatos → mágikus eljárások (óvintézkedések és gyógymódok) D- és DK-Európában, valamint a Közel-Keleten éltek a legintenzívebben. E helyeken a szemverés a rontás legáltalánosabb módja; bármilyen betegséget vagy más károsodást tulajdoníthatnak szemverés eredményének. Mo. e tekintetben nyugati határterületet jelentett a szemverés kevésbé intenzív területei felé. – A magyar → népi hitvilág elsősorban a → boszorkánynak tulajdonítja a szemveréssel való rontást; ezenkívül a szemverés képességével rendelkező embereknek, akik bizonyos külső ismertetőjegyekkel is bírnak (összenőtt szemöldök, szúrós vagy keresztbenéző szem). Továbbá szemmel verhet bárki, aki egy fontos eseménynél vagy eljárásnál illetéktelenül jelen van, valakit vagy valamit megcsodál vagy megdicsér. Megkülönböztetik a szándékos és az akaratlan szemverést. A hit intenzitását bizonyítja, hogy még a közelmúltban is sokan vallották, hogy „ver a szemük”. Szemveréssel meg lehet rontani a hit szerint minden gyenge, védtelen élőlényt, kockázatos kimenetelű műveletek eredményét; így elsősorban az újszülött gyereket, továbbá csikót, borjút, malacot, fiatal baromfit. Sok helyütt a zsenge gabona, virág stb., valamint a kovász, ill. → kenyértészta és a köpülés alatt álló → vaj veszélyeztetettségében is hittek. A szemverés tünetei a hit szerint: kisgyerek hirtelen fellépő rosszulléte, heves vagy hosszantartó sírása, álmatlansága, hasmenése; fiatal állatok hirtelen megdöglése. A csecsemőknek szinte minden betegségét a szemverés eredményének tarthattak. – A megelőző eljárások és eszközök számtalan változatban voltak ismertek az egész nyelvterületen, főleg az újszülöttel kapcsolatban. Ezek közül a figyelmet elterelő, feltűnő színű (általában piros) szalag a csuklón vagy gyöngy a nyakon sajátosan a szemverés megelőző szere; míg a többi általános rontáselhárító szer és eljárás (pólyában rózsafüzér, párna alatt fokhagymakoszorú stb.; → rontás elhárítása). Általános volt, hogy az újszülöttet nem mutatták idegennek, csak letakarva vitték ki; valamint az, hogy a csecsemőt megnéző, abban gyönyörködő idegenek a gyerek felé köptek (→ köpés). Kis állatoknál leggyakoribb megelőző eljárás a húgyos seprűvel való behintés volt. – A szemverés gyógymódjai elsősorban kisgyerekkel kapcsolatban ismertek. Ezek némelyike általános, mindenféle betegségre használatos eljárás (→ füstölés, → fürdés; a gyerek ingének elásása eresz alá vagy keresztútra; a gyerek → átbújtatása keresztapa ingén, anyja szoknyáján, kettéágazó fatörzsön; → mérés; megtörlés húgyos pelenkával stb.). A leggyakoribb eljárás, a szenesvíz készítése (vízvetés) sajátosan a szemverés gyógymódja, és mint ilyen általánosan elterjedt a magyar nyelvterületen (valamint egész DK- és K-Európában). Eredetileg tudakozó jellegű eljárás a tettes megtalálására, ennek megfelelően utána sokszor egy tényleges gyógyító művelet következik; gyakori azonban önálló gyógymódként is. Lényege az, hogy hideg vízbe meghatározott számú (3, 7, 9 stb.) parazsat dobnak, minden parázsnál egy személyt említve: amelyiknek említésénél leszáll a parázs az, vagy olyan személy igézte meg a gyereket. A leggyakoribb kísérő gyógymód a fürdetés, gyakran a tettes valamilyen tartozékával (pl. haj, ruhafoszlány), ritkábban füstölés, mérés, homlok vagy szem nyalása. A vízvetés és fürdetés minden mozzanatát hagyományos → előírások szabják meg, helyenként változó módon: pl. a parázs seprűcirokból vagy 9 fajta forgácsából készül; a víz szótlan vagy kezdetlen; a lemosás a testrészek meghatározott sorrendjében történik; megtörlés a pendely visszájával; a vizet az ajtó mögé, seprűre stb. kell önteni. Jellegzetes, általában csak e célra használatos → ráolvasások is tartoznak a vízvetéshez. Az egyik, magyar nyelvterületen legelterjedtebb szövegtípus a tudakozó jelleget hangsúlyozza: lényegében a gyanús személyek valamilyen formában történő felsorolása (pl. „kék szöm, barna szöm, fekete szöm, sárga szöm, cifra szöm”). Egy másik közismert típus az okozókra küldi vissza a szemverést (pl. „Ha férfi igézte meg, szálljon a kalapja alá; Ha asszony igézte meg, szálljon a kontya alá…”). Az → epikus ráolvasások közül főleg két típus volt a magyar nyelvterületen szemverés ellen használatos: a) A gyógyító találkozása a betegséggel. Európa-szerte régtől fogva elterjedt, és a legkülönfélébb megszemélyesített betegségekkel kapcsolatban megfogalmazódó típus nálunk majdnem kizárólagosan szemveréssel kapcsolatban ismert (pl. egy 1651-es erdélyi szöveg: „Hol megyen vala nagy Urunk Jézus Krisztus, Elől találá az hét igizetet, Hetvenhét fiával, Hetvenhét menyével, Hetvenhét unokával…”). – b) Speciálisan a szemverés gyógyítására szolgál a Kisjézust szemmel megverő asszonyokról szóló (Három zsidó lány) típus, amelynek érdekessége, hogy több szövegváltozat tükrözi a vízvetés 20. sz.-ban is gyakorolt módszerét, és a dicsérettel való szemverésnek is költői leírását adja. – Az egész Európában élő, szemverésre vonatkozó hithez (szláv urok; olasz malocchio, jettatura; francia mauvais oeil; angol evil eye; német böser Blick stb.) az említett intenzitásbeli különbségeken kívül sok helyi jellegzetesség is kapcsolódik, ill. egy-egy területre jellemző a hit bizonyos aspektusainak, az eljárások egyes fajtáinak kiemelkedése a többi rovására. DK-Európa a vízvetés jellegzetes területe. D-Európában a szemverés elleni → amulettek tömege ismert és használt; német nyelvterületen a szemveréssel egyenlő fontosságú, ill. erősen keveredik vele a szóval, nyelvvel való rontás hite. (→ még: népi gyógyászat) – Irod. Seligman, S.: Der böse Blick und Verwandtes (Berlin, 1910); Vuorela, T.: Der böse Blick im Lichte der finnischen Überliferung (FFC, 20. Helsinki, 1967); Hoppál Mihály: Az igézés hiedelemkör szemantikai elemei (Népi Kultúra – Népi Társadalom, 1970).