mágikus eljárás

olyan cselekmény, amelyet a parasztság különböző okkal, céllal kapcsolatban, de hagyományos módon, a → mágia hagyományos elvei alapján a mágikus eljárások hagyományos eszközkészletét felhasználva gyakorolt, és ily módon legalább egy eleme révén mágikusnak minősíthető. E hagyományos eszközkészletbe a következők tartoznak: a valamilyen okból mágikusnak számító tárgyak (→ mágikus tárgy); a mágikus gyakorlat hagyományos cselekvései, a legegyszerűbb gesztusoktól (pl. → köpés, → keresztvetés, → bekerítés) a legösszetettebb rítusokig (pl. → fürösztés, szenesvízkészítés, → füstölés, ólomöntés). Ezek közül a bonyolultabbak inkább egy-egy célra specializáltak (pl. szenesvíz → szemverés gyógyítására, ólomöntés → ijedtség gyógyítására), szemben az egyszerűbb cselekedetek, gesztusok, ill. tárgyak univerzális használhatóságával (így pl. a köpés a mágikus eljárások mindenfajta szituációban, céllal visszatérő cselekvése). A mágikus eljárások hagyományos kísérő elemei: ezek valamilyen oknál fogva hagyományosan mágikusnak számító, de sztereotíppá vált, jelentés nélküli „üres” gesztusok, formulák, időpontok, helyek stb. (pl. kilencszer, szótlanul, visszakézből, napkelte előtt, keresztúton stb.), amelyek ugyan a mágikus eljárások kísérőiként általában jelentés nélküliek, mégis a hagyományosan hozzájuk asszociált „többlet” révén hiedelmesítő hatásuk lehet (pl. egy egyébként hétköznapi céllal gyakorolt cselekvést hétszer vagy napkelte előtt végeznek el). A mágikus gyakorlat nem mágikus cselekvései és eszközei csak az adott esetben, ill. adott összefüggésben tekinthetők mágikus eljárásnak. Ezek az egyszeri mágikus kapcsolatok általában az analógia elvének alkalmazásával jönnek létre (pl. kenyérsütéskor a gazdasszony megpördül, hogy olyan magasra keljen a kenyér, amilyen magasra fölrepül a szoknyája). – A mágikus eljárások részben a mindennapi élet céljait szolgálják (pl. → termésvarázslás, → termékenységvarázslás), ill. mindennapi cselekmények kísérői (szántás, vetés, házimunkák stb. Pl. vetés bevégeztekor a gazda földobta a zsákot, hogy olyan magasra nőjjön a búza); részben rendkívüli helyzetekben, vélt vagy valóságos veszélyek esetén fordultak hozzájuk, így betegség (→ népi gyógyászat), → vihar, → tűzvész esetén vagy olyan időpontokban, amikor a hit szerint rontástól kell tartani. A rendkívüli helyzet okozta felfokozott pszichikai állapotban racionális beállítottságú egyének is, napjainkban is fordulnak olykor mágikus eljáráshoz. A mágikus eljárások más részét a hiedelmek hagyományos alkalmai (→ nevezetes időpontok), ill. bizonyos szokáscselekmények tartják fenn (pl. a menyasszony termékenységét célzó mágikus eljárás a lakodalom folyamán). Viszonylag kevés a 20. sz.-i magyar parasztság gyakorlatában az olyan eset, amikor céltudatosan hoznak létre – a mindennapi élet alkalmaitól, szituációitól függetlenül – olyan helyzetet, amikor mágikus eljárásokat gyakorolnak. Ezek az esetek általában a negatív célú „fekete mágia” körébe vágnak (→ rontás, → szerelmi varázslás). A még a 20. sz.-ban is gyakorolt pozitív célú mágikus eljárásokkal ellentétben erről már inkább csak a szájhagyományozott → hiedelemmondák sok típusa szól, a mágikus eljárásokat általában a → boszorkánynak vagy más rosszindulatúnak feltételezett lénynek tulajdonítva. A legújabb időkben a pozitív célú mágikus eljárások is kiveszőben vannak; egyre inkább csak szájhagyományban élő, ill. alkalom fenntartotta üres, cél nélküli cselekvések. A mágikus eljárások egy része közhasználatú volt, más részét specialisták gyakorolták (pl. → gyógyító, → tudós, → halottlátó). Ezek tevékenysége napjainkra – a halottlátót kivéve – lényegében kihalt; mai napig elevenen él azonban az alakjukhoz fűződő gazdag hiedelemmonda-anyag. – A mágikus eljárások legegyszerűbb alapelemei általánosan elterjedtek Európa népeinél, sőt Európán kívül is. Egy-egy szűkebb terület vagy népcsoport egyedi sajátságának egy-egy bonyolultabb rítus sajátos összetétele, felépítése látszik, ill. ennek egy bizonyos célra való alkalmazása. Így pl. a szemverés elleni szenesvízkészítés nálunk gyakorolt formája közép-DK-európai sajátság. – Irod. Róheim Géza: Magyar néphit és népszokások (Bp., 1925); Szendrey Zsigmond: A magyar népszokások ősi elemei (Ethn., 1940); Pócs Éva: Zagyvarékas néphite (Népr. Közl., 1964).