íjas hurok

TARTALOM

ijesztőmese

ijedtség, ijedés, ijedezés, rettegés

a → népi gyógyászat önálló betegségként tartja számon, ennek ellenére inkább gyűjtőfogalom: a tüneteket a közönséges megijedés, félelem vagy a legkülönbözőbb betegségek is kiválthatják. Ijedtségre mutató tünetek a kisgyerekeknél (ritkábban felnőtteknél) a hirtelen, heves, ill. a hosszan tartó sírás, félelemérzés, remegés. Évek múlva is jelentkezhetnek egy régi ijedtség tünetei. Gyerekek leginkább a kutyától, a baromfitól, felnőttek a halottól ijedtek meg. A → szemverés, ill, a szemverésnek tulajdonított betegségek tünetei sokban hasonlóak, ezért nem mindenütt különböztették meg élesen a kettőt; gyakori pl. ijedtség gyógyítására az egyébként a szemverés általános gyógymódjaként számon tartott szenesvízkészítés. – Az ijedtség speciális gyógymódjai közül legelterjedtebb az → öntés, amely néha kiegészül az ijedtség okozójának hajával vagy ruhadarabjával való → füstöléssel, esetleg az ónos vízzel való fürdetéssel vagy → ráolvasással. Az Alföldön terjedt el a csikólépről, a koponyából való itatás és a porrá tört koponyacsont megitatása. Elterjedt volt enyhébbnek tartott esetekben az orr meghúzogatása, a vízitatás vagy a vízzel (→ szenteltvíz) locsolás. Az Alföldön kőrisbogárporból is készítettek gyógyszert. A gyógymódoknak még igen sokféle változata fordult szórványosan elő (pl. kenyérmosó víz vagy rettegőfű főzetének itatása, malac porrá törött hallócsontjának, vízbe áztatott vakondtúrásnak a megetetése; szentelt gyertya nyakba akasztása, a beteg nyitott sírba vizeltetése stb.). Az ijedtségnek és gyógymódjainak említése már korai forrásokban is előfordul, a 16. sz.-tól kezdve (Bornemisza Péter, Pápai Páriz Ferenc stb.). (→ még: boszorkányperek) – Irod. Wagenhuber Aurél: A veszettség és ijedezés gyógyítása az Alföldön (Ethn., 1936); Vajkai Aurél: Népi orvoslás a Borsa völgyében (Kolozsvár, 1943); Csiszár Árpád: Csikólép és emberkoponya (Népr. Közl., 1965); Csiszár Árpád: Gyógyítás emberkoponyával a Beregben (Ethn., 1967).