ijesztőmese

a → hiedelemmesék egy csoportja, melyet a mesemondó gyakran úgy mond el, hogy ráijeszt hallgatóira (BN 1964). Három mesetípus változatai sorolhatók ide: „a boszorkány komaasszony”: AaTh 334, BN 344* (→ halálkoma, a), „a lábát mosó halál”: AaTh 336, BN 345*, ill. „Jófonó, Jószövő, Jóvarró”: MNK 336A*, BN 344 I* és „Az akasztott ember mája”: AaTh 366. „A boszorkány komaasszony” típusnak, mindössze négy változata ismeretes nálunk: szegény házaspár legkisebb gyermekének nem talál komát. Egy ismeretlen (holt) asszony vállalkozik a komaasszonyságra. Mikor a gyermek felnő, ő vagy szülei elmennek meglátogatni a komaasszonyt. Az odavezető úton csodadolgokat látnak: a konyhában a kanalak táncolnak, a kemencében nagy tűz ég, a szénvonó és a piszkafa táncolnak, a komaasszony „hótt ember fejébe néz” (beléptükkor csapja a nyakára a fejét). Vendégeit kínálgatja ennivalóval, de azok nem esznek, mert meg vannak rettenve. Erre a komaasszony a látottakra magyarázatot ad, s végül elkiáltja magát (a mesemondó is): „Hamm, téged is bekaplak!” és keresztfiát, komáját, kománéját elnyeli. A „sárgalábú halál” típus ennél gyakoribb: 6 változatát ismerjük. Szegény ember leánya fél otthon egyedül. Kiáll a kapuba, s elkiáltja magát: „Valaki, valaki, gyere hozzám hálni!”. Kisvártatva egy láthatatlan lény válaszol, hogy melegítsen számára mosdóvizet, akkor jön. Mikor a mosdóvíz készen van, megjelenik egy sárga színű ember, s felszólítja a kislányt, hogy mosdassa meg őt. A kisleány, ahogy mosdatja, mondogatja: „Jaj de sárga a kend lába (keze, foga)!” „Azért, mert sok halottat megtapostam (megfogdostam, bekaptam). Hamm, téged is bekaplak!” – kiáltja rémítő hangon a mesemondó, s a sárga lábú halál elnyeli a kisleányt. Ennek a típusnak közel eső redakciója a „Jófonó, Jószövő, Jóvarró”. Ezek egy özvegyasszony lányai. Anyjuk sorra küldi őket világot (tüzet) gyújtani. A két nagyobb nem megy, mert a sötétben is tud fonni (szőni). A legkisebb elmegy, s a padláson (udvaron, erdőben) találkozik egy véres fogú öregemberrel. Megkérdi, hogy „Mitől véres a kend foga?” „Mert már 9 (99) gyereket megettem, te leszel a tizedik (századik)!” A mesemondó erős hangon hammot kiált, s az asztalra csap (5 változat; → Piroska és a farkas). Az „Akasztott ember mája” típusból 8, nagyrészt a 19. sz.-ban feljegyzett változatot tartunk számon: állapotos (beteg) asszony májat kíván enni. Férje (mert elitta a rávaló pénzt), akasztott (holt) ember máját viszi haza a feleségének. Az akasztott ember megjelenik, hogy visszakövetelje tulajdonát, s elviszi magával az embert (asszonyt). Egyes változatokban a párbeszéd az asszony és az akasztott ember között: Hol a hajad? – Szél elvitte. – Hol a szemed? – Holló kivájta. – Hol a tüdőd és a májad? – Te etted meg! (Ezeknél a szavaknál a mesemondó valamelyik hallgatóra mutat.) A mese a német néphitben gyökerezik, amely szerint ha a halott testét megrabolják, a halott megjelenik s visszaköveteli. (Vö. azzal a nálunk is általános hiedelemmel, hogy a temetőből semmit elhozni nem szabad, mert a halott, akit tulajdonától megfosztottak, értejön.) A mesék Ny-Európában általánosak, a latin nyelvű országokban és különösen Németo.-ban közismertek. A magyar változatokat a nyelvterület középső és Ny.-i felében jegyezték fel. – Irod. Balys, J.: Motif-Index of Lithuanian Narrative Folk-Lore (Kaunas, 1936: 366* 2027B mt.); Berze Nagy János: Baranyai magyar néphagyományok (II., Pécs, 1940); Ranke, K.: Schleswig-Holsteinische Volksmärchen (I., Kiel, 1955); Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (I–II., Pécs, 1957); Delarue, P.: Le conte populaire français (Paris, 1957); Dobos Ilona: Egy somogyi parasztcsalád meséi (UMNGy, X., Bp., 1962); de Meyer, M.: Le conte populaire flamand (FFC 203. 366, 368* mt. Helsinki, 1968).