Piroska és a farkas

polgári-városi környezetben közismert → hiedelemmese jellegű → gyermekmese. Cselekménye: Piroska (Pirossapkácska) bort és kalácsot visz beteg nagyanyjának. Útközben összetalálkozik a farkassal, s az rábeszéli, hogy virágot is vigyen. Míg a kislány virágot szed, a farkas elnyargal a nagymamához, elnyeli s magára öltve hálóköntösét és hálósapkáját, befekszik az ágyába. Nemsokára megérkezik Piroska, és megkérdezi, hogy miért olyan nagy a füle, szeme, szája. A farkas válaszai: a) azért, hogy jobban halljalak, b) azért, hogy jobban lássalak, c) azért, hogy könnyebben bekaphassalak/vagy felszólítja, hogy feküdjön mellé. A kislány nekikészülődik, de irtózik, s kérdéseket tesz fel: miért olyan nagy/vagy szőrös a lába, a keze, a szája stb. (vö. Perrault változatával), a farkas bekapja. Arrajáró vadász meghallja a farkas erős horkolását, bemegy, felvágja a hasát, s Piroska és a nagyanyja elevenen kisétál belőle. A hasat megtöltik kaviccsal. A farkas elpusztul (AaTh 333: vö. → hét kecskeolló, a: AaTh 123). – A mese a magyar szájhagyományban könyvmesék nyomán vált ismertté. A két számontartott változat közül a 19. sz. közepén gyűjtött szegedi a Perrault mese (Le Petit Chaperon rouge), a 20. sz. közepén feljegyzett kalotaszegi pedig a közkedvelt Grimm-mese (Rotkäppchen) származéka. Előbbi a forrásnak megfelelően befejeződik azzal, hogy a farkas felfalja a kisleányt, utóbbiban már – a Grimm-mesének megfelelően – megtörtént a hét kecskeolló meséjével való kontamináció: megjelenik a vadász, és Piroska meg a nagymama irreális módon előbújnak elevenen a farkas hasából. A két mese közül a Perrault-származék már magán viseli a folklorizálódás látható nyomait: Piroska ott feltett öt kérdése a népmesei törvényeknek megfelelően itt háromra redukálódott, és a mese légkörében „A boszorkány komaasszony” (AaTh 334) és „A lábát mosó halál” (AaTh 336) típushoz került közel. A gyermekmesemondótól származó kalotaszegi változaton viszont a könyvforrás közelsége érződik. Piroska és a farkas meséje elsősorban Perrault és a Grimm testvérek hazájában ismert, de tudunk belga, holland, dán, olasz, spanyol és portugál változatokról is. P. Delarue szerint kisugárzási középpontja a Loire forrásvidéke, itt találta ugyanis a legtöbb, az irodalmi feldolgozásoktól független vagy azokkal kevert változatot. A típus másik monográfusa, M. Rump a súlypontot keletebbre, a francia–olasz–tiroli Alpok területére helyezi és a mesét az óvó-, → ijesztőmesék közé sorolja. (→ még: Jancsi és Juliska; → kismalac és a farkas, a) – Irod. Henssen, G.: Deutsche Schreckmärchen und ihre europäischen Anverwandten (Zeitschrift für Volkskunde, 1953); Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (I., Pécs, 1957); Delarue, P.: Le conte populaire français (I., Paris, 1957).