gyermekmese

a paraszti szóhasználatban rövid, legtöbbször tréfás, prózai epikum, melyet óvodás és kisiskolás korú gyermekek mulattatására, okulására szoktak elmondani. Ide tartoznak azok az → állatmesék és → tündérmesék, melyeknek hőse kisgyerek vagy állat (→ hét kecskeolló, a; → Hüvelyk Matyi; → kiskakas gyémánt félkrajcárja, a; → kismalac és a farkas, a stb.), a ritmikus, sok ismétlés következtében könnyen memorizálható → mondókamesék (→ icinke-picinke; → kakaska és a jércike, a; → kóró és a kismadár, a), a környezetükből ismert jelenségek magyarázatára szolgáló → természetmagyarázó mesék (Miért haragszik a kutya a macskára?, Miért rövid a nyúl farka? stb.), a változatos mimikára és hangszínezésre alkalmat adó → hangutánzó mesék (→ malacok az esőben), a dallammal és prózában egyaránt előadható, a gyermekeknek maguknak is aktivitást biztosító → felelgetős mesék (Hol jártál báránykám?, → szitakötögető), a nyilvánvaló képtelenségeket tartalmazó, nagyon mulatságos → hazugságmesék (→ apám lakodalma, → égben járás, → szarkaháború) és végül a róluk magukról vagy pajtásaikról szóló apró történetek. A gyermekmesék cselekménye egyszerű, esetleg egyszerűsített, ha „felnőttnek való” mese kerül elmondásra. A forma kötöttebb, az előadásmód színesebb, ha felnőtt mesél a gyermekeknek. Az óvodás korú és iskolás korú leánykák mesemondója legtöbbször nő: az édesanya vagy a felügyeletükkel megbízott nagyobb leányka, idősebb asszony. Repertoárja rendszerint nem nagy, az évek során hallgatói maguk is megtanulják, a távollétében meséivel egymást mulattatják. Az 5–10 éves fiúk már igénylik a férfi mesemondót – ez is rendszerint a családból kerül ki –, s ha mód van rá, besettenkednek a férfiak mesemondó alkalmaira is, ahol még ha tudomást vesznek is a jelenlétükről, nemigen vannak tekintettel rájuk. Napjainkban a családi mesemondást mindinkább felváltja az óvodai és az iskolai, háttérbe szorítja a rádió és a televízió. – Irod. Kovács Ágnes: Kalotaszegi népmesék (UMNGy, V–VI. Bp., 1943); Dobos Ilona: Egy somogyi parasztcsalád meséi (UMNGy, X. Bp., 1962); Faragó József: Farkas-barkas (Bukarest, 1962); Pinou, R.: Les contes enfantines et l’apprentisage du style (IV., International Congress for Folk-Narrative Research in Athens, Athen, 1965).