kiskakas gyémánt félkrajcárja, a

tréfás → állatmese, formáját tekintve gyakran → formulamese, funkcióját illetően → gyermekmese. Az ún. „Félkakas” típus (AaTh 715) népszerűbb magyar redakciója: szegény asszony kakasa a szeméten gyémánt félkrajcárt talál. A király kölcsönkéri, erőszakkal elveszi tőle. A kakas utánamegy, hogy pénzét visszaszerezze. A király (török császár) a) kútba vetteti. A kakas „begye” (hátsó fele) felszívja a vizet; b) tűzbe vetteti. A kakas kiengedi a vizet, s az eloltja a tüzet; c) darázsfészekbe vetteti. A kakas „begye” felszívja a darazsakat is; d) bő bugyogójába dugja. A kakas kiengedi a darazsakat, s azok összecsipkedik a császárt, aki kénytelen beküldeni kincses kamrájába, hogy keresse ki a krajcárját. A kakas felszívja az ott levő kincseket, s hazaviszi szegény gazdasszonyának (MNK 715B*; → öregasszony tyúkja és az öregember kakasa, az: MNK 715A*; a két redakció gyakran kontaminálódik is). A mese különösen a magyar nyelvterület keleti felében népszerű, a 19. sz.-ban feljegyzett változatai mind innen valók. Országosan ismertté Arany László Hódmezővásárhelyen feljegyzett, iskoláskönyvekben és gyermekmeséskönyvekben számtalanszor közölt változata tette. Különösen kedveltek és nagy változatosságot mutatnak a versikék, melyekkel a kis kakas a királyt kigúnyolja, s a tőle erőszakkal elvett krajcárt (aranyat) visszaköveteli. – Irod. Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (I–II., Pécs, 1957); Aarne, A.–Thompson, St.: The Types of the Folktale (FFC, 184. Helsinki, 19612); Kovács Ágnes: A XX. században rögzített magyar népmeseszövegek XIX. századi nyomtatott forrásai (Népi Kultúra – Népi Társadalom, Bp., 1969).