hangutánzó

lehet puszta szóismétlés, ikerítés, állandó szókapcsolat vagy természetmagyarázó, a nyelvhez szorosan kapcsolódó, didaktikus tartalmú → formulamese, mely az állatok hangját, harangok szavát, hangszerek hangját, a malom zakatolását és a kocsikerekek (talicska) nyikorgását (vonat zakatolását) magyarázza. A puszta szóismétlés csupán arra szorítkozik, hogy a különböző állathangokat vagy a harangszót hasonló hangzású magyar szavakként hallja (pl. a varjú mondja: kár, kár; a harang így szól: bim-bam, bim-bam stb.). Az állandó szókapcsolat a különféle helyzetekben, évszakokban különböző módon hangzó állathangokat a helyzetnek megfelelő módon értelmezi. (A kakas mikor elhessentik, így háborog: „A fene egye meg a kezedet!”, mikor leszáll a tyúkról, azt kotyogja: „Ugye Kata, jó volt!”, a sárgarigó tavasszal így szól a kertben: „Kell-e dió, fiú?” stb.). A sztereotip helyzetekben elhangzó sztereotip szavak, mondatok párhuzamos-ellentétes vagy hármas-fokozó összeállítása eredményeképpen jönnek létre a kis, gyakran igen szellemes, hasonló emberi helyzetekre utaló (sokszor „illetlen”) hangutánzó mesék (pl. → Ég a karám!; → ludak a tarlón stb.). Valamivel terjedelmesebbek azok az állathangok értelmezésére épülő kis mesék, amelyek valamely természeti jelenség eredetét magyarázzák (→ vadgalamb és a szarka, a); vagy azok a csúfoló mesék, melyeknek „hőse” az állatok hangját isten szavának gondolja (→ Gémes Gál), vagy azt komolyan veszi és rajta megsértődik (→ csizmadia és a disznó). A hangutánzó szavak, sztereotip szókapcsolatok, mesék az egész magyar nyelvterületen ismertek. Nemzetközi vonatkozásban hangutánzó meséket Európa északi részéből, főként a finnektől és az észtektől, a kanadai franciáktól, szomszédaink közül elsősorban a horvátoktól és szlovénektől ismerünk. Ismereteink hézagosak Európa többi népeivel kapcsolatban, minden valószínűség szerint nem az anyag, hanem az anyaggyűjtés, s még inkább az anyag-rendszerezés és a nemzetközi publikációk hiánya miatt. Sűrün közöltek állatbeszélgetéseket a Magyar Nyelvőr és az Ethnographia régebbi évfolyamai Herman Ottó, Benkóczy Emil és mások gyűjtéséből. – Irod. Dähnhardt, O.: Natursagen (I–IV., Leipzig–Berlin, 1907–12); Aarne, A.: Variantenverzeichnis der finnischen Deutungen von Tierstimmen und anderen Naturlauten (FFC 9. Helsinki, 1912); Laugaste, E.: Die estnischen Vogelstimmendeutungen (FFC 97. Helsinki, 1931); Kovács Ágnes: Magyar formulamesék típusmutatója (Kézirat az MTA Néprajzi Kutatócsoport Adattárában).