hangszeres népzene

szűkebb értelemben olyan hangszeren játszott népzene, amelynek nincs szövege, hanem kizárólag hangszeres előadásra való. A hangszeres népzene alaposabb kutatása világszerte csak az utóbbi évtizedekben indult meg; a vele kapcsolatos általános elvi kérdések sokkal kevésbé tisztázottak, mint a vokális népzene kérdései. Nagy részben mások a formái, mások a funkciói, mások a művelői is, mint a vokális népzenéé. Ezek következtében mások a törvényei is. Fokozottan érvényes ez a hivatásos (vagy félhivatásos) zenészek által művelt hangszeres népzenére, amely nemcsak századunkban, hanem a korábbi évszázadokban is (már csak a nyelvi korlátok hiánya miatt is) jobban ki volt téve műzenei hatásoknak, más népek zenéjével való keveredésnek, a vokális zenéénél gyorsabb változásnak. Annak meghatározásában tehát, hogy a hangszeres népzenében mi a nemzeti és mi a népi, tágabb mércét kell használnunk, mint amit a vokális népzenére alkalmazunk. – A magyar hangszeres népzenének abban az állapotában, ahogy azt századunkban megfigyelhettük, két nagy rétegét lehet világosan megkülönböztetni. Egyik rétegnek amatőr vagy legfeljebb félhivatásos parasztok a művelői, a másik rétegé túlnyomó részben félhivatásos vagy hivatásos cigányzenészek. A parasztzenészek (a pásztorokat is közéjük sorolva) általában a régebbi hagyomány képviselői, ők a szorosabb értelemben vett népi hangszerek – a → citera, → duda, → furulya, → tekerő stb. – művelői. Zenei fejlettség dolgában szorosan lépést tartanak a vokális népzenét hordozó paraszti tömegekkel: játéktechnikában, repertoárban nem törekszenek tudatosan többre, mint amiről környezetük átlaga is tud. Harmóniai igényük nem több, mint az egy szólamban gondolkodó (legfeljebb a borduntechnikát ismerő) tömegeké. – A népi hangszereken hagyományosan játszó parasztok száma erősen megfogyatkozott; ilyenek többnyire már csak önmaguknak és legszűkebb környezetüknek zenélnek. – A hangszeres hagyomány aktív őrzői és művelői ma – nagy általánosságban szólva – a cigányzenészek. Ők a hagyomány keretei közt a kiöregedett paraszti hangszeres zene mellett az időszerűt, az általában rangosnak elfogadott hangszeres népzenét képviselik. – A hivatásos szórakoztatást – így a hivatásos szórakoztató zenélést is –, mint tisztességes emberhez méltatlan foglalkozást, Európa-szerte, de nálunk különösen, századunkig lenézték. Nem kis mértékben ez az oka annak, hogy a hangszeres népzene hivatásszerű művelése nálunk a cigányzenészeknek jutott; ezzel együtt ők váltak legfőbb örököseivé és hordozóivá a hajdani sokszínű magyar népi hangszeres hagyománynak is. A falusi cigányzenészek zenélése tehát része a magyar népzenei hagyománynak. A századforduló tája óta nagy számban keletkezett vonós parasztbandák általában már a cigányokat tekintik követendő mintának. (→ még: cigányzene, → hangszeres együttes) – Irod. Hoerburger, F.: Musica vulgaria (Erlangen, 1966).

Ritmuskíséret kanállal, „kanalazás” (Somogy m.)