halálkoma, a

→ hiedelemmese, → „igaz” történet jellegű mesetípus, amely a magyar anyagban meglehetős egyöntetűséget mutat: a szegény ember megkéri a Halált, hogy legyen komája, mivel igazságosabbnak tartja, mint az Istent (Jézust) vagy az ördögöt. A Halál megadja komájának vagy keresztfiának azt a képességet, hogy meglássa őt betegágyának lábánál vagy fejénél, s ebből megtudja, hogy meggyógyul-e vagy meghal. Híres orvos, gazdag ember lesz. Végül becsapja a Halált azzal, hogy nem fejezi be a Miatyánkot, melynek elmondására időt kapott, vagy azzal, hogy megfordítja az ágyat, mikor a Halál a beteg lábánál áll. A Halál megbosszulja magát vagy azzal, hogy csellel ráveszi az embert az „ámen” szó kimondására, vagy azzal, hogy eloltja élete gyertyáját (nem szaporítja meg mécsesének fogyó olaját), mikor komája (keresztfia) látogatást tesz barlangjában (AaTh 332). A mese az egész magyar nyelvterületen ismert – a látogatás a Halál barlangjában előfordul önálló meseként is, ilyenkor a szegény ember csapja be a Halált –; első ismert szövegünk egy 1854-ben kiadott ponyvafüzet. 11 feljegyzett magyar változatáról tudunk. Nemzetközi változatai is a magyarokhoz hasonlóak. Feltehetően középkori, európai szüzsével van dolgunk. Első alkalommal a 14. sz.-ban Izlandon jegyezték fel. Hans Sacha is feldolgozta, a 17. sz.-ban farsangi játék is készült belőle, a 17–18. sz.-ban pedig számos német író foglalkozott vele. Hozzánk hihetőleg német forrásból (forrásokból) került. – Irod. Christiansen: Gevatter Tod (Hdwb. des deutschen Márchens, II., 1934–40); Berze Nagy János: Baranyai magyar néphagyományok (Pécs, 1940); Dégh Linda: Kakasdi népmesék (UMNGy VIII., Bp., 1955); Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (I., Pécs, 1957).