szerelmi varázslás

→ mágikus eljárás a szeretőként kívánt leány vagy legény megszerzése céljából. Ma már kevésbé gyakorolt, mint a → szerelmi jóslás. Alapgondolata az a hit, hogy ha valaki birtokába jut egy olyan tárgynak vagy anyagnak, amely a másikkal testi kapcsolatban állt, akkor ezzel varázserőt nyer az illető személye felett. – Az érintkezésen és analógián (→ mágia) alapuló eljárások között leggyakrabban a vérrel, hajszállal, vizelettel, felvett lábnyommal, ruhadarabokkal végzett szerelmi varázslás szerepelt. Pl. ha a leány az inge alsó részén átszűrt tejjel sütött kenyeret ad a legénynek, az illető a hit szerint elszakíthatatlan lesz tőle (Szatmár m.). Göcseji hit szerint a hónaljszőrön átszűrt bort kell a legénnyel itatni. Szatmári adat szerint a legény a kisujjából a borba cseppentett vérrel hódította meg a kívánt leányt. Egyik legelterjedtebb eljárás a → nyomfelszedés volt, de meg lehetett szerezni a férfit a hit szerint a → gatyamadzag elégetésével vagy a kapcája főzésével is. Ez utóbbi eljárás régiségét szólás is őrzi: „főzik már a kapcáját” (→ kapcafőzés). Ha a leány szerez a fiú hajából egy fürtöt és újhold idején kimegy a kerbe, feldobja a hold felé, közben ezt mondva: „újhold nézlek, nézlek / Adj Jóskámnak szerelmet, / Hogy szeressen engemet, / El is vegyen, ha lehet!” – ezzel magához láncolta a fiút (Kalotaszeg). – Ha a szerelmesek azt akarják, hogy szerelmük örök legyen, akkor egymás haját pogácsába kell belesütniük és enni ebből. Különösen elterjedt volt a → megétetés szokása, a boszorkányperekben is többször említik, mint egyik fő vádpontot. – Irod. Gönczi Ferenc: Szerelmi termények Göcsejben és Hetésben (Ethn., 1907); Tolnai Vilmos: Főzik a kapcáját, bocskorát (Ethn., 1918); Ruitz Izabella: A parasztifjúság társasélete a Bódva vidékén (1880–1950) (Ethn., 1965, 1966); Manga János: Ünnepek, szokások az Ipoly mentén (Bp., 1968); Schram Ferenc: Magyarországi boszorkányperek 1529–1768 (I–II., Bp., 1970).