nyomfelszedés

elterjedt szerelmi varázsló (→ szerelmi varázslás) eljárás. Lényege az, hogy a legény lábnyomának (a lábnyom alatti pornak) megszerzésével és a kemencébe (vagy kemencepadkába) tapasztásával, ritkábban saját magánál hordásával, küszöb alá ásással a lány a házhoz köti a tulajdonost is, aki nem tud tőle megszabadulni. (Pl. egy Bács megyei adat szerint a lány felvette a legény lába vagy sarka nyomát és kendőjében magával hordta, így szerelmessé tette maga iránt.) A módszer lényegtelen eltérésekkel variálódik az egész nyelvterületen: → hiedelemmondai motívumként is ismert. Helyenként változik, hogy egy vagy több (sokszor kilenc) nyomot szedtek-e fel, esetleg a kilencedik nyomot, bal láb nyomát, csak a sarok nyomát stb. Az is előfordult, hogy a nyomba öntött, majd megkeményedett viaszt használták: a kemence tüzébe dobták. A → boszorkányperek anyaga e tekintetben igen gazdag; a hit és gyakorlat a múltban, úgy látszik, igen elevenen élt. (Pl. egy 1752-es bihari per szerint a lány három napig pendelye korcában hordta a legény lábnyomát, majd kemencébe tette tüzesedni; vagy Török Kata kolozsvári asszony Báthory Gábor fejedelem lábnyomát főzte csuporban.) Ritkábban a lábnyom visszafordítása is előfordult; pl. egy Szilágyságban feljegyzett adat szerint egy asszony kifordította férje lábnyomát, ezt mondva: „Akkor hagyjál el engemet, ha én ezt visszafordítom.” A lábnyom kútbadobása más indítékkal történt: a végző haragosa beteg lesz, míg a kútból a nyomot ki nem veszik. A lábnyom füstre, kéménybe akasztásával a tulajdonost vélték kiszárítani. – A gyakorlat általánosan elterjedt volt többé-kevésbé hasonló formában Európa-szerte, sőt Európán túl is. – Irod. Szendrey Zsigmond: Nyomfelszedés (Ethn., 1936).