békéltető bíró

TARTALOM

békéscsabai bútor

bekerítés

a magyar népi hitvilág egyik alapvető → mágikus eljárása, de ritkán fordult elő önállóan, inkább más eljárásokkal összefonódva jelentkezett. Az eredeti elgondolás feltehetően az, hogy valamit el kell zárni a → rontás veszélye elől; vagy éppen ellenkezőleg: a rontó lényt kell bezárni, hogy ne fejthesse ki hatását. Ez a régi hit a bekerítés sokféle változatát hozta létre Európa-szerte, amelyek azonban ma már általában csak hiedelemtartalom nélküli, hatásfokozó kísérő elemek, ill. ünnepi rítusok részei. Fő alkalmazási területei a népi hitvilágban: a háznak és lakóinak, az állatállománynak és istállónak a védelme rontástól, → boszorkánytól. (Pl. sok helyütt Szent György napján vagy tehénellés alkalmával körülszórták az istállót kásával, mákkal; e napon vagy pünkösdkor, Lucakor körülfüstölték.) Vetés óvása rontástól vagy madaraktól (pl. a kender- és kölestáblát bevetés után néhol meztelenül körülfutották.) A féregűző (→ féregűzés) eljárások több változatában szerepelt a ház körülfutása, körüljárása (gyakran → zajkeltéssel együttesen), a tűzvész elhárítása céljából pedig néhol meztelenül vagy kézbe vett kenyérrel futották körül a házat. A bűvös kör húzása leginkább a boszorkányság tanulásához, ill. a boszorkány felismeréséhez kapcsolódott: mindkettő inkább → hiedelemmondai motívum. A bekerítés mindezeken kívül gyakori tartozéka volt a szerelmi és haláljósló eljárásoknak. A gyógyászatban alkalmazott kerekítés is igen elterjedt volt, főleg → ráolvasás vagy más gyógymód kísérőjeként, leginkább a bőr felületén jelentkező, látható bajok esetében: a gyógyító személy mutatóujjával kerítette körül (gyakran háromszor) a beteg helyet (árpa, kelés, szemölcs, tyúkszem stb.). Szórványosabb a körülfüstölés (szemverés, tehén betegségei stb.) és a → körüljárás (pl. nehezen szülő nőt a férje, farzsábás beteget a gyógyító járta körül háromszor). (→ még: ekehúzás, rituális) – Irod. Szendrey Zsigmond: A magyar népszokások ősi elemei (Ethn., 1940).