bekerítés | TARTALOM | béklyó, békó |
alföldi szlovák bútorkészítő központ termékei, amelyek szervesen összefüggtek a D-tiszántúli magyarok lakáskultúrájával is. 1. → ácsolt láda. Felépítésének és hornyolóval vésett geometrikus díszítésének a gömöri ácsolt ládáénak megfelelő jellegzetességei, pl, a sajátos → emberábrázolás arra mutat, hogy onnan áttelepedett háziiparosok honosították meg. Anyaga tölgyfa: az alap vörösített, korábban egyes díszítőelemeket kékesfekete színezés emelt ki, amely az 1840-es évektől feltűnő, datált példányok idejére már elmaradt. A korai időkben az ácsolt láda jelentőségét növelte, hogy az 1718-ban felvidéki szlovák lakossággal részben újratelepített Békéscsabán a 18. sz.-ban még nem mutatható ki asztalos. Az asztalosbútor térnyerésével, a 19. sz. derekán az ácsolt láda készítése megszűnt. 2. → asztalosbútor, asztalosok és részben a készítőtechnikát eltanuló faragóspecialisták munkája. Az 1773-ból fennmaradt legkorábbi darab, egy virágos-levéldíszes festésű karosszék még talán a templom berendezésén dolgozó vándorkézműveseknek köszönhető, de már a 18. sz. végére kibontakozik a helyi bútorfaragó-stílus (karosszék 1780, rengőpad 1797, 1799). A békéscsabai bútor alapformái megfelelnek az Alföldön általánosaknak (pl. → gondolkodószék típusú karosszék), a faragás és az azt a század derekán háttérbe szorító virágozás is az alföldi gyakorlathoz igazodik (→ debreceni bútor), a helyi ízlésnek megfelelően formálva át az előképeket. A békéscsabai bútor alapszíne középkék és zöld, ritkábban barna, melyen a fehér, sárga, kék, zöld virágozás mellett a piros kisebb szerepű. Az 1880-as évektől az alap világoskék, halványzöld és fehér. A századforduló körül elhal a készítése. Irod. K. Csilléry Klára: Munkácsy Mihály tulipános ládája (Szabad Művészet, 1950); Magyar népi díszítőművészet (Bp., 1954); Tábori György: Vezető a békéscsabai szlovák tájházhoz (Békéscsaba, 1973).