ekehúzás, rituális

→ mágikus eljárás, ill. népszokások → rítuseleme, amelyet többféle célból végezhetnek. A tavaszi mezőgazdasági munkák kezdetekor vagy újévkor az ekehúzás jellegzetes kezdő rítus, célja a következő évi termés sikerének biztosítása. Az ekehúzás, mint termékenységvarázsló agrárrítus (→ termékenységvarázslás) Európa jelentős részében ismert, közvetlen szomszédaink közül különösen a románoknál jelentős újévi népszokás; a moldvai magyar falvakban e szokás a → hejgetés formájában jelentkezik. Az angoloknál az ekehúzás időpontja a vízkereszt utáni első hétfő, azaz → regelő hétfő. A Távol-Keleten is gyakorolják újévkor. – Más funkcióban mint gonoszűző rítus (→ gonoszűzés) jelentkezik a körülszántás (→ körüljárás); hazánkban pl. történeti adatok jelzik, hogy szárazság (→ esővarázslás) vagy járvány idején leányokkal ekét húzattak a határ körül. Szolnok megyében pl. dögvész idején néhol ikerborjakkal szántották körül a falut; vagy a múlt századi kolerajárványok idején a D-Alföldön eke elé fogott szűzlányokkal szántottak a község körül. – A farsangi ekehúzás nemcsak a föld, hanem az emberi termékenység fokozását is célozta, Karl Klier s mások nézete szerint ebből alakult ki a hazánkban ma is népszerű s tréfássá szelídült tuskóhúzás is (→ vénlánycsúfolás). – Irod. Szendrey Zsigmond: A varázslócselekvések személye, ideje és helye (Ethn., 1937); Klier, K.: Das Blochziehen (Eisenstadt, 1953); Dömötör Tekla: Regelő hétfő (Ethn., 1958); Ujváry Zoltán: Az agrárkultusz kutatása a magyar és az európai folklórban (Műveltség és Hagyomány, 1969).