esővarázslás

szárazság alkalmával végzett → mágikus eljárások sorozata a csapadék biztosítása céljából. A magyar nép életében nem játszott olyan jelentős szerepet (lévén a Kárpát-medence egyenletes csapadékeloszlású terület), mint egyes természeti népeknél. Dodola és paparuda néven ismeretes elsősorban a délszláv, a balkáni népek hagyományában, megtaláljuk azonban a délszlávokkal és a románokkal szomszédos magyar területeken is. Az esővarázslás alkalmával gyermekek, nők vonulnak végig a falun. Egyiküket, aki többnyire meztelenre vetkőzik, zöld gallyakkal, levelekkel borítják. Az esővarázsláshoz kapcsolódó énekek világosan kifejezésre juttatják a szokás lényegét. Az énekekben esőt kérnek a szántóföldre, szőlőre, búzára, kukoricára, lenre, kenderre stb. A falu lakosai a zöld lombba öltözött személyt vízzel öntözik. A vízzel való leöntés alapja az analógia: az eső utánzásával akarnak csapadékhoz jutni. Az esővarázslás magyar nyelvterületen jobbára a cigányok adománykérő szokásaként őrződött meg. Mo. É-i és Ny-i területén a balkánihoz hasonló esővarázslás nem fordul elő. Mo. középső részéről csak szórványosan bukkannak fel példák az esővarázslás egykori gyakorlására. A magyar népi hitvilágból ismert néhány más jellegű eljárás, amely esővarázslásnak tekinthető: részeges ember sírját megöntözik; a legutolsó halott sírján a keresztet kiássák; ekét húzatnak a patak vizében; a falu legöregebb asszonyának egy alsószoknyáját beáztatják a legközelebbi folyóvízbe; szárazság alkalmával lányokkal szántják körül a vetést (→ ekehúzás, rituális). – Irod. Bellosics Bálint: Dodola (Ethn., 1895); Ujváry Zoltán: Une coutume des Slaves du Sud: la „dodola” (Slavica, 1963); Dömötör Tekla–Eperjessy Ernő: Dodola and other Slavonic Folk-Customs in County Baranya (Hungary) (Acta Ethn., 1967).