köpés

a magyar → népi hitvilágban általánosan elterjedt, általában valami rosszat (→ rontás, betegség, → boszorkány, → ördög) megelőző, elhárító → gesztus. Ritkábban önmagában, gyakrabban összetett → mágikus eljárások részeként használatos. Az utóbbi esetben sokszor már csak hiedelemtartalom nélküli hatásfokozó elem. A → népi gyógyászatban önállóan is (pl. a gyógyító ráköp az → árpás, → sárgaságos vagy → Szent Antal tüzében szenvedő betegre, a beteg pedig a kútba köpött), de főleg más gyógymódokkal együtt alkalmazták. Pl. a → ráolvasásoknak főleg a nyelvterület K-i részén szinte állandó kisérője volt 1–3 köpés; árpa elleni ráolvasás esetén országszerte gyakorolták. → Rontás, → szemverés gyanúja esetén elhárító céllal alkalmazták (pl. az újszülöttet meglátogató idegen saját maga köpködi le a csecsemőt, ilyesféle szavak kíséretében: „Meg ne verjelek szemmel!”). Általánosan elterjedt volt az először kapott → pénz megköpése vásárban, kártyázáskor, ugyanez első halfogáskor is előfordult. Bizonyos alkalmakkor tilos volt a köpés (pl. Szatmár megyei adat szerint → szántáskor, nehogy a verebek kiszedjék a szemet; a → tűzbe köpés tilalma általános volt). – A köpés e funkciókban Európa-szerte régtől fogva elterjedt; már az ókori adatok hasonló alkalmazási módokra utalnak. A legrégebbi európai keresztelési rítusban is szerepelt mint ördögűző gesztus. Eredetileg valószínűleg kétféle elgondolás volt mögötte: valamit elűzni a köpés segítségével, ill. a köpéssel együtt valamilyen tisztátalant kiűzni, „kiköpni” a testből. A köpés tilalmai valószínűleg az utóbbi képzettel függnek össze.