pénz

a magyar néphitben elsősorban bőségvarázsló (→ bőségvarázslás), szerencsevarázsló eszközként, valamint rontáselhárító (→ rontás elhárítása), ill. → gyógyító tárgyként volt használatos (→ mágikus tárgy). Gyakori volt, hogy a gazdagság biztosítása érdekében már az → újszülöttnek pénzt tettek a fürdővizébe, pólyájába, ágyába. Általános volt, hogy a vásáron először kapott pénzt: „Apád, anyád idejöjjön” mondással megköpködték, ugyanezt mondták újholdkor, közben az erszényt ütögetve. Bőség és szerencse biztosítása céljából az esküvőre menő menyasszony hajába vagy estére a vánkosa alá dugták, az új ház falába tették, ill. az új házba vitték. Csizmájukban hordták, hogy ne ártson, ha → rontásba lépnek, ezért volt a menyasszony és a násznép cipőjében is. A hit szerint elősegítette a gazdálkodás sikerét, ezért középen kilyukasztott pénzt nyelettek a hízásra fogott libával, disznóval, pénzzel verték ki az itató meg a moslékos vályú fenekét; a köpülőbe is tettek, hogy a vaj hamarabb összeálljon. Siklódon a tehenet először régi ezüst pénzre fejték, hogy több tejet adjon. A gyógyászatban elsősorban kelés, sebek „körülkerítésére” használták. Beregi hiedelem szerint hatossal kellett a → kelést körülkeríteni vagy megnyomkodni; Besenyőtelken ezüst pénzzel megnyomkodták, utána a pénzt elhagyták az úton, hogy a kelés is elmaradjon és arra menjen, aki a pénzt felveszi (→ rontás másra hárítása). Az újabb feljegyzések kevésbé tettek különbséget a pénzfajták között, a régibb leírások hangsúlyozták régiségét (pl. hathatósnak tartották a földben talált, sírból előkerült pénzt vagy a szentgyörgytallért, Mátyás hollósgyűrűs aranyát stb.) – Irod. Szendrey Zsigmond: A varázslatok eszközei (Ethn., 1937).