boglya

1. kis szénacsomó, amelyet két személy két rúdon elszállíthat, „rudasboglya”; – 2. kb. 10-szer nagyobb mezei szénarakás, „szekeres boglya”; – 3. téli rakodón hosszabb ideig tárolt, kerek alapú széna- vagy szalmarakomány, amelybe rendszerint 5–10 szekérnyi mennyiséget raknak. A téli boglyának több formai változata van. Erdélyben, a Felföldön és a Ny-Dunántúlon a boglyahelyen földbe ásott, 7–8 m magas rúd, árboc köré magas, karcsú boglyát raknak. Az árboc biztosítja a boglya egyensúlyát, támaszt jelent a szél ellenében. A magyar nyelvterület középső részein a boglyát merevítő rúd nélkül rakják. Szépnek az ún. „körteszárú” boglyát tartják, amely az alaptól felfelé fokozatosan szélesedik és a derekán kétszer nagyobb az átmérője, mint a fenekén. A boglyarakás nagy szakértelmet kíván. Legnehezebb a boglya tetejét megrakni (kalapozás). Elterjedt még az ún. „cukorsüveg” formájú boglya. A téli boglya alá szalmát, fahasábokat raknak, elkészülte után sodrott szénakötéllel vagy póznákkal leszorítják, gyakran körülárkolják, esetleg körül is kerítik. A boglya szó takarmánygazdálkodásunk szókincsének egyik legfontosabb eleme. A szó az egész nyelvterületen otthonos, honfoglalás előtti örökség, amely kezdeti fokon önmagában is elegendő lehetett a különböző méretű széna- és szalmacsomók megjelölésére. – Irod. Szabó Mátyás: A Körös és Berettyó alsó folyása vidékének rétgazdálkodása (Népr. Közl., 1957); Paládi-Kovács Attila: A széna takarása a magyar parasztságnál (Népi Kultúra – Népi Társadalom, 1970).

A boglyát lánccal kerítik körül (Nagykunság)

Szénáskert boglyákkal (Debrecen-Bánk)

Téli boglyák (Bódvalenke, Borsod-Abaúj-Zemplén m.)