borító

1. a) a → tapogatós halászat szerszámának, az alul-felül nyitott kasnak az egész magyar nyelvterületen szórványosan használatos elnevezése, a tapogató szinonim párja; – b) kereszt alakba hajlított vesszőkávákra szerelt hálótapogató, a vesszőtapogatókkal azonos funkciójú halfogó eszköz. A hálótapogató valószínűleg a 19. sz. második felében, belső fejlődés eredményeként alakult ki. Herman Ottó újabb fejleményként (kávás tapogató néven) írta le. A Balatonnál, a Velencei-tónál, végig a Duna mentén négy, az Alsó-Tisza vidékén Szolnok vonaláig két meghajlított vesszőkávára erősítik fel a hálót. A Tisza vidékén tapogató a neve. Hivatásos halászok is használják, de elsősorban az orvhalászok szerszámaként terjed s szórványosan a vesszőtapogatóval párhuzamosan is előfordul. Újabban a hálót dróthálóval pótolják. – Irod. Herman Ottó: A magyar halászat könyve (I–II., Bp., 1887–88); Solymos Ede: A borító halászszerszámok fejlődése Magyarországon (Ethn., 1957); Szilágyi Miklós: A magyarországi borító halászat fejlődésének néhány kérdése (Műveltség és Hagyomány., 1961). – 2. fűzfavesszőből kúp alakúra font, fenéknélküli kas, amellyel a kis csirkéket összetartják.