búcsúdal
lírai műfajcsoport, amely a szeretett személytől való búcsúzást, a környezettől való elválás fájdalmát fejezi ki. A mű- és népköltészetben egyaránt gyakori, ősi téma. A szerelmi búcsúdalok külön típusa a hajnalének, amely a középkor óta minden Ny-európai népnél megtalálható. Népköltészetünk katonadalainak is egyik leggyakrabban visszatérő szüzséje a búcsú, ennek mintájára születtek meg a 20. sz. elején a summások búcsúdalai. A lírai búcsúdaloktól meg kell különböztetnünk az alkalmi költészet szertartásos búcsúztató verseit, nevezetesen a különböző menyasszony-, ill. halottbúcsúztatókat és búcsúdalokat. A szerelmi búcsúdalok kemény hangú, gyakran átkozódó típusa a szakítás, amely mindig tegező formájú.
Szerettelek, nem kellesz már. |
Szidott anyád, ne szidjon már! |
Nem fog engem meg az átka, |
Szálljon a maga nyakába. |
Szerettelek, rózsám, nagyon, |
De már ennek vége vagyon: |
Vége vagyon szerelmemnek, |
Más parancsol már szívemnek. |
Ezt a daltípust a 1718. sz.-i közköltészetünkben és népköltészetünkben is megtaláljuk. A szerelmi búcsúdalok némelyike visszaemlékező formájú, eseményelbeszélése a szerelemnek, ill. a válás okainak. Ez az elbeszélő modor a narratív (líro-epikus) dalokkal (→ narratív líra) rokonítja őket.