határbíró

TARTALOM

határjel

határjárás, határkerülés

a középkori gazdasági, közigazgatási és jogi hagyományokon alapuló eljárás, melynek során a birtoktestnek, a falu földterületének végpontjait kijelölték, azok védelméről gondoskodtak és rendszeresen megújították. A középkorban birtokadományozáskor és -örökléskor a szóban forgó birtokot a szomszédok és hites személyek jelenlétében körüljárták, határpontjait megállapították. A határkijelölésekről, beiktatásokról és pereskedésekről a határjáró oklevelek tanúskodnak. A falvak határának sérthetetlenségét a községi elöljárók biztosították, s a közösségben állandóan tudatosították a → határjelek helyét. A természetes és mesterséges határjeleket, „minden határok circumferenciáját specifice” határkönyvekben is rögzítették néhol, de az általános eljárás az volt, hogy a compossessorátus tanácsi emberek vagy ezen alkalomra választott tisztségviselők vezetésével a férfiak húsvét időszakában évente körüljárták a falu határát. A határjárás alkalmával a legényeket félig földbe ásták vagy képletesen megvesszőzték, megcsapták, hogy halálukig emlékezzenek a határ nevezetes pontjára. – A tavaszi határjárással egyidőben megtisztították a forrásokat is (→ forrástisztítás). A szőlőhegy határának gondozására és karbantartására a hegytörvények alapján a hegyközségi elöljárók a tavaszi és őszi gyepűjárás alkalmával felügyeltek. – A határjáráshoz kapcsolódó történeti hagyományokra és vallásos szertartásokra a 16–18. sz.-tól vannak adataink, ezek azonban régebbi gyökerű, a tavaszkezdéssel kapcsolatos népszokások termékenységbiztosító szokásaira utalnak. A határ szentelt helyeihez, keresztekhez és kápolnákhoz körmenetszerűen kivonultak, búcsújárás volt áldásosztással és búzaszenteléssel (→ húsvét). A határjárás gazdasági és jogi szerepe a 19. sz.-ra háttérbe szorult, különösen a telekkönyvezés bevezetése után. A határjárás a 20. sz. elején Ny-Mo. és Székelyföld több helyén ismeretes volt, vagy a korábbi hagyományok alapján felújították. – Irod. Gönczi Ferenc: A fák cultusa (Uránia, 1904); Bálint Sándor: Népünk ünnepei. Az egyházi év néprajza (Bp., 1938); Dömötör Tekla: Naptári ünnepek – népi színjátszás (Bp., 1964).