határőrvidék

külön katonai igazgatású határmenti terület, melynek paraszti lakosságát jelentős társadalmi kedvezmények biztosításával védelmi, határbiztosítási és vámellenőrzési feladatok végzésére kötelezték. A török hatalom hanyatlásával, az ország legjelentősebb területeinek visszafoglalása után a török határ mentén közvetlenül a bécsi haditanácsnak alárendelve szervezték az első határőrvidékeket. 1735-től a Maros–Tisza vonalán megszüntették a határőrvidéket, s az újonnan felszabadított Pancsova–Orsova–Duna vonalon szerveztek újat. A társadalmi kiváltságok megszűntével a marosi–tiszai határőrvidék közösségeiben ellenállás támadt, amely a csongrádi-békési magyarság szunnyadó forradalmi indulatait is felébresztette (Erdőhegy-Békésszentandrás, Hódmezővásárhely). A korabeli mo.-i határőrvidékek népe horvát, szerb, német és román volt. Később Erdélyben is létrehozták a határőrvidék szervezetét a D-i és K-i Kárpátok területének székely és román népességéből. A székely székek lakosságát már előzőleg is terhelték katonai kötelezettségek, ezért az osztrák katonai kormányzat szervezési törekvéseivel szembeszálltak. Az ellenük kivezényelt katonai karhatalom támadásakor Madéfalvánál 1764-ben a siculicidiumban sokan életüket vesztették, majd a további erőszak elől nagy tömegben Moldvába s később Bukovinába menekültek (→ bukovinai székelyek). A magyar rendi közvélemény, miután a határőrvidéki területeket kivették a megyei és széki igazgatás szervezetéből s közvetlenül Bécsből irányították, sohasem tudott megbékélni a határőrvidék kérdésében. A határőrvidékek nemzetiségi lakossága közvetlenül osztrák irányítás alatt állván, nem egy alkalommal a bécsi kamarilla reakciós politika bázisát támogatta az egykorú magyar szabadságtörekvésekkel és függetlenségi mozgalommal szemben (Rákóczi-szabadságharc; 1848–49). A határőrvidékek területét a 19. sz. második felében a megyeszervezetekbe osztották be.