hátikas

nagyméretű takarmányhordó kosár, amelyet nem kötnek a hátra két hevederrel, mint a puttonyt vagy a hátikosarat, hanem kávájára vagy füleire rövid kötelet, istrángot hurkolnak és azt egyik vállra véve szállítják. Előfordul, hogy botra, szerszámnyélre akasztják és úgy veszik föl. Nagyobb távolságra nem használják. Általában a csűrből, a → szérűskertből visznek benne szénát, szalmát, pelyvát vagy szecskát az istállóba. Több formai változata ismeretes. A Dunántúl Ny-i peremén ritka fonású, különlegesen nagyméretű hátikas használatos, amely az alpesi és mediterrán kosárformákkal mutat rokonságot. A Felföldön a puttonyhoz hasonlítható, hátoldalán kávás, fületlen, alsó harmadában öblösödő forma volt ismeretes. Ennek űrtartalma elérte a 4–5 vékát is. Hántolatlan fűzfavesszőből és hasogatott mogyorófavesszőből készítették. A hátikas eredeti formái a magyar nyelvterület más részein nem ismeretesek. Az Alföld egyes részein (Közép-Tisza-vidék, Körösök vidéke) a két füllel készült, kerek, lapos fenekű, fűzfavesszőből fonott kosarakat nevezték hátikasnak. Ezt füleinél fogva kézben is szállíthatták, azonban inkább kötelet hurkoltak egyik fülére. A hátikas elnevezései között említésre méltó; a szénáskas, szérűhátyi, szatyor, hátaló kosár, tót kas, német kosár, magyar kosár stb. – A nagyméretű hátikas változatos formái ismertek az Alpok, Itália és a Balkán területén. Szórványosan az É-i-Kárpátokban, szlovák és lengyel falvakban is megtalálható, de ott inkább vászonponyva használatos a takarmány szállítására. Feltűnő, hogy a kárpátukránok, az erdélyi magyarok és románok nem ismerik, nyilván a takarmányozás eltérő rendszere következtében. – Irod. Scheuermeier, P.: Bauernwerk in Italien, der italienischen und rätoromanischen Schweiz (I–II., Erlenbach–Zürich, 1943); Szabó Mátyás: A Körös és a Berettyó alsófolyása vidékének rétgazdálkodása (Népr. Közl., 1957); Erdélyi Zoltán: A hátikosár (kézirat, Bp., 1966); Marinov, V.: Land Transport fin Europe (København, 1973).

Hátikas (Viszák, Vas m.)