hátikosár

→ puttony nagyságú kosár, amelyet hátra erősítenek, általában két pánttal, és hosszabb távolságra szállítanak benne gyümölcsöt, gombát, rőzsét stb. Űrtartalma 1–1/2 → véka lehet. Számos formai változata ismeretes, amelyek egy-egy szűkebb tájon terjedtek el. Századunk első felében a hátikosár a magyar nyelvterület É-i részén volt használatban, szórványosan a Kárpátalján és Erdély É-i tájain is feltűnt. A nyelvterület túlnyomó részén tehát ismeretlen (Alföld, Dunántúl, Kisalföld). Legelterjedtebb a puttonyhoz hasonló, hátoldalán lapos, félkörösen gömbölyű forma, amelyet a Bükk-Mátra vidékén használnak. Hont–Nógrád területén a négyszögletes, finomabban munkált hátikosár terjedt el. Torna, É-Borsod falvaiban a régebben málházáshoz is használatos lóháti kosár a gyakori. Nagybánya, Dés vidékén, a Lápos-völgyben a lefelé szűkülő, alul csaknem csúcsos hátikosár-forma ismeretes. Abaúj-Zemplén, Ung és Bereg területén a teljesen kör alakú, hántolatlan fűzfavesszőből fonott hátikosárban szállítanak. – A hátikosárat háziiparosok állították elő, akik általában mogyoró-, vagy hársfából hasított szalagokból (szijácsból) fonták. Egy-egy kosárfonó központ több megyényi területet látott el hátikosárral. Nevezetes központ volt Bernecebaráti, Újbánya, Selmecbánya. A hátikosár az utóbbi 70–80 év során fokozatosan terjedt, elsősorban a → batyu, ill. a puttony rovására. Abaújban, Zemplénben nem pántokkal, hanem lepedőbe kötve veszik a hátukra. Főleg nők cipekednek vele, a férfiak ritkán. A hátikosár igen változatos formái ismeretesek a Pireneusokban, az Alpokban (főleg svájci és francia területen), valamint Hessenben. Szűkebb kárpáti környezetünkben elsősorban a szlovákiai bányavidékeken található meg. A kárpátukránok csak Beregben, Ugocsában ismerik, és nevét a magyarból kölcsönözték, akárcsak az erdélyi románok, akiknél igen szórványosan tűnik fel a hátikosár. A lengyeleknél ritkán fordul elő, a balkáni népeknél viszont több formája ismeretes és elég elterjedtnek látszik. – Hazai történetére vet fényt a 14. sz.-ban keletkezett Képes Krónika egyik miniatúrája, amelyen egy hátikosárat cipelő alakot láthatunk. Némely formai változata eredetileg a bányászathoz kapcsolódott. Feltehető, hogy a középkori magyar bányákban már használatos volt ez a szállítóeszköz, és terjesztéséhez német eredetű bányászaink is hozzájárultak. Más változatai a halászcsikász életformához tartoztak. – Irod. Gunda Béla: Földrajzi zsebkönyv (Bp., 1940); Gunda Béla: Ludový transport v Žakarovciach (Slovenský Národopis, 1956); Gandert, A.: Tragkörbe in Hessen (Kassel, 1963); Erdélyi Zoltán: A hátikosár (Kézirat, Bp., 1966).

Asszonyok hátikosárral a nagybányai vásáron (v. Szatmár m.)