putriház | TARTALOM | Putz Éva (Pozsony, 1922Zsére, 1943) |
dongás faedény, amelyet két heveder segítségével háton szállítanak. Abaúj-Zemplén egyes részein vászonlepedővel kötik a hátukra. Több formája ismeretes. Az egyes formai, méretbeli változatok táji elterjedtsége bizonyos szabályosságot mutat. Az északi puttony-típusok közös jellemzője, hogy hátoldaluk pereme magasabb, űrtartalmuk 2025 liter. Egyes szőlővidékeken (pl. Eger) a férfiak egyvékás, a nők félvékás, a gyermekek pedig még kisebb puttonyt hordanak. Az Alföldön nagyobb méretű, körül azonos magasságú peremmel készült, esetleg egy-két dongányi kifolyóval ellátott puttony használatos. A Kisalföldön, a Budai-hegységben csak egyetlen donga emelkedik a peremszint fölé. Elnevezése országosan egységes, de a puttony mellett ismeretes a put (Abaúj-Zemplén), a pitli, bidli (Dunántúl), a rőt (Erdély) megjelölés is. A puttony szó a 15. sz.-tól adatolható, nyelvünkbe az osztrák-németből került. Terjedését elősegítette a bodnár, → kádár mesterség megerősödése, ill. a városi, mezővárosi szőlőkultúra szerepének növekedése a 1516. sz.-ban. Az 1556-ban öntött kassai Orbán harangon már puttonnyal ábrázolt szüretelő férfialak látható. Napjainkra a puttony csaknem az egész magyar nyelvterületen elterjedt. Használata legintenzívebb a bor- és gyümölcstermelő tájakon, de néhol csak a 20. sz. első felében szorította ki a rúdon szállított csebert (→ csöbörrúd) (pl. Zala, Zobor-vidék, Mezőség). Erdélyben a Maros-Küküllő vidéki szőlőkultúrának a puttony feltehetőleg régebbi eleme. A puttony nem kizárólag a szőlőkultúra tartozéka. Főleg a Dunántúlon, a Kisalföldön használatos vízhordásra, mosáskor fehérnemű szállítására, jószágitatásra stb. Egyes hazai tájakon, akárcsak az Alpokban, trágyát hordanak vele a szekérrel megközelíthetetlen hegyi földekre. A puttony távolabbi kapcsolatai osztrák, bajor, elszászi, burgundi területek felé mutatnak. Irod. Stebler, F. G.: Alp- und Weidewirtschaft (Berlin, 1903); Vajkai (Wagenhuber) Aurél: A parasztszőlőművelés és bortermelés Veszprém déli részében (Népr. Ért., 1938); Vincze István: A borkészítés módjai és eszközei, különös tekintettel a borsodi Hegyközre (Ethn., 1960).