kád

TARTALOM

Kádár István éneke

kádár, bodnár, pintér

hordókat, kádakat, faedényeket (köpülő, vödör, kártya, léhó, puttony stb.) készítő mester. A kádármesterség a legutóbbi időkig országszerte elterjedt kisipari ág volt. Különösen a nagy múltú történeti borvidékek városaiban (zempléni Hegyalja, Gyöngyös–Eger vidéke, Ny-Mo., Balaton-felvidék stb.) virágzott. A kádár szerszámai: bárdok, szekercék, faragószék, vonókések, körzők, szalu vagy kapacs, gyaluk, fűrészek, fúrók, kalapácsok stb. A paraszti kádárok elsősorban a Kárpát-medence magashegyi, erdős területein dolgoztak. 1920 előtt Árva, Liptó, Zólyom m.-i szlovákok látták el faedényekkel a Dunántúlt és részben az Alföldet. Bihari, érchegységbeli és máramarosi románok, valamint ukránok szállítottak hasonló árut a Tiszántúlra, a D-Alföldre és Erdély nyugati vidékeire. A Mezőség és Közép-Erdély faedényszükségletét a székelyek biztosították. A leghíresebb székelyföldi háziiparos falvak voltak Oroszhegy, Székelyszentkirály, Székelyvarság, Malomfalva, Magyarhermány (Udvarhely m.), Haraly, Zágon, Zabola, Papolc (Háromszék m.). A falusi kádárok elsősorban fenyőfából dolgoztak. Az udvarhelyszéki kádárok a készítendő edény méreteinek megfelelően a fűrésszel földarabolták a fatörzset, majd hasítóval segítségével dongahasábokra hasították. A kiszárított dongákat faragószéken megtisztították, vájó késsel domború felületűre faragták. Ezután hosszú (kb. 180 cm) kádározó vagy eresztő gyaluval simára gyalulták. Ha a dongák elkészültek, rakóabroncsba kerültek. Mindegyiket külön csíptetővel, ráklábbal fogták az első abroncshoz, majd ráhúzták a többi abroncsot is. Az abroncs vagy káva újabban vaslemezből, régebben hasított-gyalult mogyoróágból készült. Miután kapoccsal helyreszedik az abroncsozás közben megcsúszott dongákat, következik a befeneklés. Csin- vagy ontoravágóval csint vagy fáncot, azaz árkot vágnak az edény alsó szélén, majd körzővel kimérik hozzá a fenékdeszka anyagát. Végül a legalsó abroncs leütése után behelyezik a feneket. A kádármunkák ideje a háziiparos falukban augusztus végétől novemberig tartott. Az árut az őszi és téli vásárokon értékesítették. – Irod. Gaul Károly: Hazánk házi faipara (Bp., 1902); Haáz Ferenc: Udvarhelyszéki székely famesterségek (Kolozsvár, 1942); Juhász Antal: Kismesterségek (Orosháza néprajza, Orosháza, 1965).