fazár | TARTALOM | fazekas |
tűzálló agyagból készült főzőedény, ritkábban élelmiszertartó. Szája széles, nyaka nincs. Egy vagy két függőlegesen elhelyezett füle van. Az egyik legváltozatosabb formájú edényfajta. Legszembetűnőbb formai tulajdonsága hasas formája. A cserépedények között a legfontosabb szerepe van: ettől az edénytől kapta nevét maga a mesterség is a legtöbb európai nyelvben. A magyar nyelvben a fazék finnugor eredetű szó. Eredetileg főzőedényt jelentett, azonban valószínűleg nem cserépből való edényt jelölt. Alapformája és neve az egész magyarlakta területen azonos. A régészeti kutatások szerint hazánk területén a honfoglalás előtt készült darabok kontinuitása napjainkig fennáll. Európában tőlünk keletre és nyugatra szintén ismert. A legrégibb európai leletek a Dániában talált töredékek; a mo.-iak a honfoglalók sírjaiból előkerült kultikus edények. A középkori 1114. sz.-i ásatásokból már a kor európai szintjén álló edények, közöttük fazekak is kerültek napvilágra: széles szájúak, öblösek, tojásdad testűek, lefelé keskenyedők; kihajló szájuk néha tagozott. A fazék belül mindig mázas sárga, barna, zöld , kívül igen ritkán. Külső felületét vízszintesen vagy ferdén barázdálják, a nagyobbakat a vállon → ujjbenyomásos abroncsszalaggal vagy vörös és barna földfestékes zsinórozással diszítik. A mo.-i főzőedények legrégebbi és legfontosabb központjai a Gömör és Nógrád megyeiek, ahol feltehetően a 13. sz.-tól készítenek fazekakat. A gömöri edényeket a tűzálló földdel nem rendelkező Alföldre szállították. Nevezetesebb fazékkészítő központjaink: Fazekaszsaluzsány, Rimaszombat, Melléte, Süvéte, Poltár; a Dunántúlon: Ják, Sümeg, Tapolca, Csákvár, továbbá a Züric-völgy és a Mecsek központjai: keleten Rév, Désháza, Dés, Korond, Csíkmadaras, Magyarlápos, Bereck, Barcaújfalu, Alsójára, Torda, Lippa, Belényes, Zilah, Vámfalu. E központok fazékformái egyúttal a szűk fenekű fazekak különféle típusait is jelölik: pl. gömöri típusú abroncsos fazék, gömöri típusú fazék festett zsinórozással; révi típusú fazék; csákvári típusú fazék: szakállas fazék, csíkos fazék; Vas megyei típusú fazék; sümegi típusú fazék; magyarláposi típusú fazék; alsójárai típusú fazék, aránka stb. A paraszti háztartásban a fazék legfontosabb funkciója a főzés volt. Főztek benne szabad tűzhelyen vagy bent a kemencében, sőt egyes vidékeken a mezőn is. Olyan ételek főzésére volt a legalkalmasabb, melyeknek mint a káposzta, bab, húsleves, kása egyenletes, lassú tűz kellett. Elnevezései jelzős összetételűek, rendszerint jelölik a származást: tótfazék, rimaszombati fazék; a formát: keskeny fenekű fazék, csücsös fenekű fazék; a funkciót: lagzis fazék, ezek között egyfülű a leveses fazék, a kásás fazék pedig kétfülű; a mázoltságot vagy annak hiányát: vászonfazék, parasztfazék, csíkos fazék, díszítettségét: abroncsos fazék; az űrméretét; iccés háromfuntos, kupás vékás; árát: garasos, négykrajcáros fazék. A szűk fenekű főzőfazék főbb típusai: 1. nagyfazék (→ lakodalmas fazék): magassága 30 cm felett van; 2. fazék; magassága 2030 cm; 3. kisfazék: magassága 1520 cm vagy ennél is kisebb (→ bögre). A múlt század vége óta fokozatosan áttértek a téglából rakott, ill. fémből öntött tűzhelyen való főzésre, és a klasszikus formájú szűk fenekű fazekat a tűzhelyen jól ülő, a tűzhely vas lapján csak alulról melegedő széles fenekű fazék, lapos fenekű fazék, totya fazék, sparhertos fazék váltotta fel. Ez szélesedő aljú, nagyjából csonka kúp alakú edény; belül mindig mázas, kívül csak ritkán mázatlan, sima felületű. (→ még: üst) Irod. Holl Imre: Adatok a középkori magyar fazekasság munkamódszeréhez (Budapest Régiségei, 1956); Kresz Mária: Fazekas, korsós, tálas. Néhány szempont fazekasközpontjaink kutatásához és összehasonlításához (Ethn., 1960); Igaz MáriaKresz Mária: A népi cserépedények szakterminológiája (Népr. Ért., 1965); Domanovazky György: Magyar népi kerámia (Bp., 1968).