hírközlés

TARTALOM

história, istória

hírvers

epikolírikus költemény, tipikusan átmeneti műfaj, a feudális rend bomlása után, a parasztság polgárosodásának megindulásakor alakult ki, abban az időben, amikor a parasztság életében csökkent a népdal hagyományos kultusza, a népballada szerepe, és az emberek mind többet olvasnak. Ez magyarázza, hogy a hírversnél többnyire elmarad a dallam és az élőszóbeli előadás. A hírversírók műveiket 1–4 lapnyi terjedelemben kinyomtatták, és olvasmányként árulták kizárólag a parasztság számára. A hírvers híreket közlő költemény részben a helyi szóbeli hagyományokhoz, népdalhoz, új stílusú népballadához, részben a parasztság körében jól ismert, híreket feldolgozó → históriákhoz kapcsolódik. A hírvers funkciója a hírközlés, pótolja az újságot, ezért elsőrendű követelmény, hogy igaz eseményeket mondjon el, különben hitelét veszti. A hírversíró híreit a vásárokon és művei terjesztése közben faluról falura járva szerezte. Olykor levélben értesítették egy-egy jelentősebb eseményről, amelyet azután versbe szedett. A hírvers annak a szűk körű rétegnek az életét, problémáit tükrözte, amelyet a hírversíró ismert. Főként az új stílusú népdal és népballada kifejezéskészletével élt, a legjobb hírversek hasonlítanak az új stílusú népballadához, nagy részük azonban göcsörtös, erőltetett rímekkel teli, nehézkes stílusú. A legjobb hírversírók igazi népi költőkké váltak (pl. Nagy Kovács István). A hírvers virágzásának helye és ideje a DK-Dunántúlon a 20. sz. első felében volt. Az európai népköltészet is ismeri, a német szakirodalom Zeitungslied-nek nevezi. – Irod. Vikár Béla: A „Szűcs Marcsa” balladáról (Ethn., 1905); Roth, Paul: Die neuen Zeitungen in Deutschland im 15. und 16. Jahrhundert (Leipzig, 1914); Illyés Gyula: Puszták népe (Bp., 1937); Takács Lajos: Népi verselők, hírversírók (Ethn., 1951); Seemann, Erich: Neue Zeitung und Volkslied (Jahrbuch für Volksliedforschung, 3., Berlin–Leipzig); Bódker, L.: Folk Literature (Germanic) (Copenhagen, 1965).