história, istória

jelentése a paraszti szóhasználatban sokféle; valamiféle történést előadó hosszabb verses vagy prózai alkotásra vonatkozik: → ballada, betyármonda (→ betyármondák), → háborús történet, → „igaz” történet, → ponyvaballada, → történeti ének, → történeti monda, félnépi gyilkosság-ének; szentek életéről szóló ének: → legendaballada, betlehemes játék szövege stb. – A folklorisztika szerint a história verses-énekes történet, rendszerint félnépi alkotás, amely valamilyen megtörtént vagy újra aktuálissá vált eseményről szól, vagy azzal kapcsolatos. Főként specialisták, → históriások adják elő. A paraszti kultúrában a 19. sz. elejétől jelentős szerepet tölt be a história. Utolsó virágkorát 1870–1914 között élte. Az epikus énekköltészet felbomlásának utolsó szakaszában jelent meg. A históriát nyomtatva terjesztették maguk az előadók, akik rendszerint egy személyben a históriák szerzői is voltak. Hagyományozódását az írásbeliség segítette elő (→ kéziratos énekköltészet). Egy részük folklorizálódott és a szájhagyomány részévé vált (pl. → Szűcs Marcsa). A história témája általában valamilyen megrendítő esemény: a gazdag lányt eltiltják a szegény legénytől, ezért az megöli mindkettőjüket; a gazdag lány apácává lesz, mert kedveséé nem lehet, vagy mert kedvese elhagyta; a leányanya megöli gyermekét, ezért börtönbe kerül; az árva meghal, mert mostohája kegyetlenül bánik vele; táncmulatság tömeghalállal végződik, kigyullad a mulatóhely, vagy a hazatérők a megáradt patakba fúlnak stb. – A históriások többnyire az esemény valóságos ismeretében írták meg verseiket és nyomatták ki, főként saját költségükön, majd terjesztették az esemény színhelyének környékén, de nemritkán országszerte. Hírforrásuk volt az újság is (ném. Zeitungslied ’hírvers’), a szájhagyomány, a régi írásos emlékek, a vallásos, elsősorban búcsús és kántorírások. A história szerkezeti felépítése konvencionális. Megfogalmazásában sok a sztereotípia. Jellegzetesek az alábbi kezdő sorok:

„Hallottátok... évben (faluban) megyében mi történt...”

„Gyertek közelebb, hallgasson mindenki...”

„Halljátok keresztények és ti jámbor szüzek...”

„Új hirt mondok, ide hallgassatok...”

Egy-egy jobban megalkotott história az eseményközlésen túl feszültséget tudott kelteni a tragikus életsors ábrázolásakor. Mindenképp jellemző a brutális esemény részletezése, a vérfagyasztó leírás, a hosszadalmas, moralizáló befejezés, a tanulság hangoztatása. A históriák egy része balladisztikus sajátosságot mutat (ponyvaballada, → képmutogató ének). – A história ismert minden olyan népköltészetben, ahol a hagyományos epikusének-költészet felbomlott vagy felbomlóban van. Története általában visszanyúlik a könyvnyomtatás kezdetéig. Ny-Európában a reformáció és ellenreformáció kora kedvezett a műfaj kibontakozásának, agitatív jellegű politikai és vallásos verses énekek az első históriák, amelyek jellegzetes egylapos nyomtatványok voltak: innen ered az Einblattlied vagy Flugblattlied elnevezés is. Az alakuló polgárság igényeit elégítette ki. A gyilkosságénekek (moritát), vallási témájú elbeszélő énekek a fejlődés második szakaszában jelentek meg. Előadása a város főteréről fokozatosan a külvárosba, falvakba szorult. Előbb a falusi értelmiség és a polgárosodó parasztság körében terjedt, és mindenütt az olvasásigény egyik következménye volt. Egész Európában ismert volt a história valamilyen fajtája. A Ny-európai kultúrában a 16. sz.-tól jelentősen befolyásolta a paraszti szájhagyományt. A história népszerűsége új félnépi költészeti formákat hozott létre, és az előadás új formáját honosította meg, az ún. Bänkelsang-ot, a képmutogató éneket (→ még: népkönyv). A história folklorisztikai kutatása is itt a legelőrehaladottabb. – Irod. Takács Lajos: Históriások, históriák (Bp., 1958); Shephard, N.: Broadside Ballads (New York, 1967); Riedl, K. L.: Flugblattlied (Wien, é. n.).