legendaballada

a keresztény vallással kapcsolatos vagy arra vonatkozó eseményeket tartalmazó ének. Témája különböző korokra vezethető vissza; egy részük biblikus (vulgáta és apokrif evangéliumi) eseményt fogalmaz meg, más részük a középkori vallásosság → legendaköltészetéhez kapcsolódik, harmadik nagy réteg a legújabb kori népies ájtatosság következményeként, → ponyvák révén került a népköltészetbe. – a) Biblikus vonatkozású: Ádám és Éva teremtés-története és a paradicsomból való kiűzetés története (Ádám-Éva ének) fogalmazódott meg verses elbeszélő költeményekben (→ még: ember teremtése). Nálunk a reformáció idején voltak népszerűek az ótestamentumi, biblikus témákat megszólaltató, különböző ókori királyokról, bibliai hősökről szóló vallásos → históriás énekek. Ezek jelentősége és népköltészeti funkciója az utóbbi századokban megváltozott. Egy részük vallási szektákban hagyományozódott; más részüket, főleg a tréfás paródiaszerű alkotásokat, lakodalmakban, fonókban adták elő. A Noé-énekek (→ szőlő ültetésének mondája) többsége arról szólt, miként lett részeg Noé az állataival együtt, és ebből hogyan eredeztethető a részegség különböző fajtája. A Jézus életével kapcsolatos alkotások zöme születését és halála körülményeit énekli meg. De ismert a jeruzsálemi szálláskeresés balladaszerű megfogalmazása és több, vándorlással kapcsolatos ének. Ezek közé tartozik a nem érdem szerinti jutalmazásról szóló, amely szerint Jézus a szívtelen gazdagot megjutalmazza, de a szegényt bünteti, mert a mennyországban úgyis fordítva lesz. (→ Jézus-énekek, → kánai menyegző). A Mária életével kapcsolatos legendaballadák túlnyomórészt apokrif eredetű félnépi alkotások. Ismeretük általában a r. k. valláshoz kötött. Közismertebb típusok: Jézus születésének megjövendölése; találkozása Erzsébettel; betlehemi szálláskeresés; Jézus keresése a bölcsek között; Jézus keresése az Olajfák-hegyén; Mária álma Jézus haláláról; Mária menyegzője, – mennybemenetele, csodatételei. – b) A szentekről énekelt legendák általában egyetlen jellegzetes eseményhez vagy szimbólumhoz kapcsolódnak. Középkori verses legendáink közül jelentősebbek az István királyról, Szent Lászlóról, Imre hercegről, Szent Katalinról szólók. Ezeknek a népköltészetben való szerepe közvetett. Szent Györgyről és Szent Mihályról elterjedt legendaballada a gonosz hatalom (sátán vagy sárkány) legyőzéséről szól, vagy arra utal. A Szent Katalinról szóló népének megőrizte a pogány királlyal való szembenállásra és az önkéntes halálra utaló motívumokat. E három utóbbi legendaballada a környező népeknél (gottschee-i német, szerb, cseh, ukrán stb.) népszerű folklóralkotás. A → Szent Erzsébet legenda verses énekelt változatban is ismert. A betegeket ápoló, szegényeknek kenyeret osztogató asszony tetteiről koldusok énekeltek halotti toron (→ koldusének). A szentekről szóló alkotások egy része könyörgő vagy dicsőítő énekbe ágyazva mondja el a szentek jótéteményeit. Pl. É-Mo.-on, a Felvidéken az állatvédő Szent Vendel legendaballadája népszerű. – c) A legújabb kori legendaballadák hagyománya és elterjedése összefügg az adott vidék ponyvaismeretével, a búcsújáróhelyeken terjesztett és népszerűvé lett énekekkel. Nagyszámú helyi szentről és csodatételeiről szóló alkotások mellett különösen a Máriával kapcsolatosak népszerűek. Egy-egy búcsújáróhely jellegzetes énekét országszerte ismerték (pl. a lourdes-i Mária vagy a zelli Mária). A csodatételeket valóságosnak vélték, és a róla szóló énekeket istóriának nevezték (→ história). A mai formában ránk maradt változatok a népies barokk verselési stílust mutatják. A szövegtípusok egynémelyike azonban a Legenda aureaig vezethető vissza, és közvetetten az ókori apokrif legendákig (pl. Jézus ruháit szárítgató Mária éneke). – Irod. Veszelovszkij, A. N.: Raziszkanyije v oblasztyi ruszszkih duhovnyih sztyihov (Szobranyije szocsinyenyij, Petrograd); Rosenfeld, H.: Legende Stuttgart, 19642).