históriás ének

epikus tartalmú ének, amely egy eseményt versbe szedve, énekelve (ritkábban dallamtalanul) ad elő. A 16–17. sz. uralkodó verses népköltészeti műfaja. A középkori énekmondók hagyományaira épült, nyomai a legújabb időkig megmaradtak. Történeti eseményeket, erkölcsi, oktató tartalmú történeteket, novellisztikus eseményeket fogalmaztak meg. Főbb fajtái: történeti eseményről tudósító históriás ének vagy krónikás ének; regényes tartalmú néphistória (→ még: ponyva); bibliai történetet vagy egyéb vallásos tartalmú eseményt ad elő a → vallásos históriás ének (→ katonaballada, → kéziratos énekeskönyv, → Mátyás-ének, → történeti ballada). A históriás ének 40 dallama az ún. Hofgreff-féle gyűjteményben (1553?) és Tinódi Cronicájában (1554) maradt fenn. A 17–18. sz.-i énekeskönyvek és a félszázad óta gyűjtött → népénekek dallamaival összehasonlítva lehetne a magyar históriás ének-dallamok stílusát pontosan meghatározni. Szabolcsi Bence alapvető kutatásai után Csomasz Tóth Kálmán és Papp Géza gyűjteményei maradék nélkül feltárták az írásos hagyományt; ugyanezt még nem mondhatjuk el a népzenegyűjtők munkájáról. A magyar népzenében históriás éneknek tekintett típusok általában aprózó ritmussal kezdődő és a kadenciákban differenciálódó, nagyrészt izoritmikus sorokból álló parlando strófák, nem annyira ereszkedő sorokkal (vö. a siratódallamokkal rokon Árgirus-nótát, → népzene, 19. sz. példa), mint inkább ívesen építkező struktúrák. A zömmel 11 és 12 szótagos dallamok (Bartók megállapítása szerint szomszédaink ezeket vették át legkevésbé) lírai és balladaszövegekhez kapcsolódva terjedtek el, de népénekként és → koldusénekként is megtalálhatók. A „lírikus tízes”, a hármas ritmust trocheusban és jambusban keverő nyugatibb származék, valamint a szapphikus strófa inkább a népénekek között maradt fenn; mind a kettő erős középkori himnuszhagyományra tekint vissza. A jövő kutatás feladata a cseh-huszita, az olasz és német reneszánsz (metrikus énekek) vagy a lengyel érintkezések szerepét a históriás énekekben részletesen kimutatni. – Irod. Csomasz Tóth Kálmán: A tizenhatodik század magyar dallamai (Bp., 1958); Szabolcsi Bence: A magyar zene századai (I., Bp., 1959); Papp Géza: A XVII. század énekelt dallamai (Bp., 1970); Dobszay László: A magyarnyelvű énekes szaffikum előzményeiről (Irod. Tört. Közl., 1971); Dobszay László: Comparative Research into an „Old Style” of Hungarian Folk Music (Studia Musicologica, 1973); Szendrei Janka–Dobszay László–Rajeczky Benjamin: XVI–XVII. századi dallamaink a népi emlékezetben (Bp., 1977).

Egy históriakiadvány címlapja

Kiss János kótaji (Szabolcs-Szatmár-Bereg m.) koldus históriáját hallgató tömeg a máriapócsi templom előtt (Szabolcs-Szatmár m.)