Hunfalvy Pál (Nagyszalók, 1810–Bp., 1891)

nyelvész, történész, néprajzkutató, az MTA és a Kisfaludy Társaság tagja. 1842–48 között a késmárki ev. főiskola jogtudományi karán tanár. 1848–49-ben az országgyűlés tagja. 1851-től az MTA főkönyvtárosa. 1856-tól a Magyar Nyelvészet kiadó-szerk.-je, 1862–74 között a Nyelv. tudományi Közlemények szerk.-je. 1889-ben a Néprajzi Társaság első elnöke. A forradalom előtt és közvetlenül a szabadságharc leverése után írott tanulmányaiban önálló magyar társadalmi tudományt, „embertudomány” kívánt létrehozni. Az 1850-es évek első felében kidolgozta az etnikum kutatásának új koncepcióját, amely eltérően a „Volkskunde”-jellegű kutatásoktól, az egyetemes társadalomfejlődést tette a nemzeti társadalom, gazdaság, kultúra vizsgálatának mércéjéül. Egyaránt elutasítottá W. H. Riehl nép-koncepcióját, Max Müller árja-elméletét, Th. Mommsen faji kategóriáit, W. Bagehot szociáldarwinizmusát és L. Gumplovicz konfliktus-elméletét. Az előzőekkel ellentétben Hunfalvy olyan etnikus kutatást valósított meg, mely nem zárkózott nemzeti korlátok közé, nem becsülte le más népek eredményeit, elve az evolúció, módszere az összehasonlítás volt. A szomszéd népek történetének egyik úttörő kutatója. Az etnogenezisről alkotott hipotézise utat nyitott a magyar nép anyagi kultúrájának kutatásához (pl. Herman Ottó ősfoglalkozások kutatása) és az összehasonlító folklorisztika korszerűbb útjaihoz. – F. m. Országgazdászati tájékozás (Ellenőr, 1847); A társadalom, avagy Stein, Widman és Riehl (Új Magyar Múzeum, 1852); A magyarok eredete (Budapesti Szle, 1864); On the Study of Turanian Language (London, 1876); Magyarország Ethnographiája (Bp., 1876); Új tudományok, új előítéletek (Nyelvtud. Közl., 1878); Ugor vagy török eredetű-e a magyar nemzet? (Bp., 1883); Az oláhok története (I–II., Bp., 1894). – Irod. Munkácsi Bernát: H. P. emlékezete (Bp., 1911); Kálmán Béla: H. P. és Munkácsi Bernát emlékezete (Magy. Nyelvőr, 1960).

Hunfalvy Pál