hungarológia, magyarságtudomány

a magyarsággal és környezetével foglalkozó tudományok összefoglaló neve. A hungarológia szót Bartucz Lajos és Gragger Róbert használták először az 1920-as években. A kifejezés az 1930-as években gyökeresedett meg a magyar tudományos életben. A magyar történettudomány minden ágát (művelődés-, jog-, népességtörténet stb.), a magyar irodalomtörténetet, a magyar nyelvtudományt, a néprajzot, a földrajzot, a régészetet, a művészet- és zenetörténetet, a szociológiát, az embertant, a mo.-i növény és állatvilág tanulmányozását végző tudományokat együttesen értették rajta. A hungarológia fogalmát az átlagos tudományos szóhasználatnál mélyebben értelmezte tanulmányaiban Németh László (Egy Hungarológiai Társaság terve, Válasz, 1934; A magyarságtudomány feladatai, Magyarságtudomány, 1935). Németh László nem csupán a szaktudományok eredményeinek összegét, nemcsak összeműködésüket, hanem a magyar kultúra jellegét kutató ön- és helyzetismereti diszciplínát nevezte hungarológiának vagy magyarságtudománynak. Európai, közelebbről közép-európai beágyazottságban kívánta a magyarság múlt- és jelenbeli sorsát a hungarológiaval tanulmányozni. – → Magyarságtudomány címmel 1935–37 és 1941–43 közt Ortutay Gyula szerkesztésében folyóirat jelent meg, hogy fóruma legyen a hungarológia komplex tudományos célkitűzéseinek. Az 1930-as évektől hungarológiai célkitűzéssel több tudományos intézet működött: → Alföldi Tudományos Intézet, → Erdélyi Tudományos Intézet, → Magyarságtudományi Intézet, → Táj- és Népkutató Központ. Napjainkban hasonló profilú a → Dunántúli Tudományos Intézet és az újvidéki → Hungarológiai Intézet, Újvidék.