huszárvár, huszárváros, hajdúpalánk, katonaváros

a török kori határvédő erődítmények külső vára. A könnyűlovasság tartózkodott benne. A belső vártól árok és várfal választotta el. Néha csak egyszerű karókerítés (→ latorkert) vette körül, leginkább azonban erős → palánk és árok övezte. A palánk fából és földből készült. Legerősebb volt a tőtött vagy bélelt palánk. Ennél két párhuzamos sorban vastag fatörzsszerű oszlopokat ástak a földbe. Az oszlopok vagy sűrűn egymás mellett álltak, vagy hézagosan. Az utóbbi esetben a hézagokat fonással töltötték ki. Tulajdonképpen két kerítést készítettek, amelyek közé földet döngöltek. Az így kialakított vastag fal mindkét oldalát betapasztották. Építettek belső vár nélküli, magukban álló huszárnótákat is. Ezeket általában csak egyszeres palánk és árok vette körül. A magyarok és a törökök egyforma kivitelezésű huszárnótákat használtak. Ez nem véletlen, hiszen mindkét oldal erődítményeit a rákényszerített jobbágyok építették. A palánképítést „magyar módra” való várépítésnek nevezték a kortársak. A 16–17. sz.-i híres magyar végvárak huszárnóták voltak, ill. az ilyen erődítmények legjellemzőbb részét a huszárnóta képezte. A végvárak összefüggő több soros láncolatot alkottak a török hódoltsággal határos mo.-i területeken. – Irod. Takáts Sándor: A magyar vár (Századok, 1907); Györffy István: Az alföldi kertes városok. Hajdúszoboszló települése (Népr. Ért., 1926); Viski Károly: Adatok a székelykapu történetéhez (Népr. Ért., 1929); Urbaria et Conscriptiones (Művészettörténeti adatok, I–II., Szerk. Baranyai Béláné, Bp., 1968).